A rendőrség kizárta a szándékosságot a dobogókői balesetnél

Vágólapra másolva!
Italozás közben történt a dobogókői kilátónál szombat este a baleset, amelyben egy férfi életét vesztette, egy másik pedig könnyebben megsérült. A rendőrség szerint ki lehet zárni, hogy szándékosság állt volna a két férfi szakadékba zuhanása mögött. 
Vágólapra másolva!

Kizárható, hogy szándékosság okozta volna a szombat esti, dobogókői balesetet - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Beluzsárné Belicza Andrea vasárnap. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat mentésvezetője, Adamkó Péter szombat este közölte, hogy szakadékba esett két férfi a dobogókői kilátóról, egyikük életét vesztette, a másik pedig könnyebb sérülés szenvedett. A két férfi egy nagyobb társasággal tartózkodott a kilátónál.

Először egy 39 éves férfi esett le a mintegy 40 méter magas sziklafalról, ő meghalt. A másik, 29 éves férfi le akart mászni utána, hogy segítsen neki. Ő is leesett, de 4-5 méteres zuhanás után fennakadt egy fán. Az Országos Mentőszolgálat riasztotta a barlangi mentőket, akik 35 fővel kivonultak a helyszínre, és lehozták a fáról lehozták a fiatalembert, akinek sérülése nem volt súlyos.

Beluzsárné vasárnap azt mondta elmondta: a rendőrségi vizsgálat szerint a férfiak főzni mentek a kilátóhoz, és italozás közben történt a baleset, a szándékosság pedig kizárható.