Kirúgta szövetségesét, és új korszakot ígér az MDF

Vágólapra másolva!
Felbontotta az SZDSZ-szel kötött együttműködési megállapodást az MDF, miután belátta, hogy a két párt választási szövetsége eredménytelen volt - áll a párt elnökségének pénteki közleményében. Az MDF keményen beszólt a kampányukat levezénylő Somogyi Zoltánnak, valamint az MDF-et korábban szakmai tanácsokkal segítő Political Capitalnak is, és új korszakot ígért az "antalli értékek szellemében". A kírúgott SZDSZ keddre ígér választ.
Vágólapra másolva!

Minden kapcsolatot megszakít az MDF választási szövetségesével, az SZDSZ-szel - közölte péntek délután a párt elnöksége. Az elnökség által kiadott közlemény szerint a párt vezetői megállapították, hogy az SZDSZ-szel kötött megállapodás nem szolgálta a párt sikeres kampányát és szereplését, ezért a jövőben semmiféle együttműködést nem tartanak elképzelhetőnek.

Az MDF szakmai szövetségeseit, a Political Capitalt és a Konzervatív Intézetet is keményen kritizálja a pénteki közleményben, amely szerint a két szervezet kampánymunkája "rendkívül gyenge" volt. A párt szerint Somogyi Zoltánnak, az MDF kampányfőnökének, a Political Capital korábbi vezetőjének kettős felelőssége van a párt választási kudarcában, mivel "nemcsak a kampányban, hanem hosszú éveken keresztül hosszú távon is meghatározta az MDF kommunikációját".

A Political Capital kampánymunkájának kritizálása amiatt meglepő, mert a cég 2009-ben bejelentette, hogy leépíti magyarországi kampányadói tevékenységét, és 2010-től csak külföldi kampányokat segít. Szabados Krisztián ügyvezető igazgató a Hírszerzőnek januárban azt nyilatkozta, hogy január elseje óta nem adnak tanácsot az MDF-nek.

Az MDF közleménye nem tér ki arra, hogy milyen sorsot szánnak Somogyinak és a Political Capitalnak, ugyanakkor azt írja, hogy "a Magyar Demokrata Fórum lezár egy korszakot". A párt szerint az eddigi politizálásuk belső feszültségekről és kizárásokról szólt, de mostantól egy új, "külső-belső konszenzusra épülő" politikát hirdetnek meg.

"A pártnak több tekintetben, hangsúlyosan az antalli értékek szellemében kell politizálnia a jövőben, amely magában foglalja az európai kereszténydemokrata, konzervatív, valamint a nemzeti szabadelvű gondolatokat és értékeket" - írják.

Az MDF közleményére reagálva Hanga László, az SZDSZ sajtófőnöke közölte: a párt választási operatív testülete hétfőin vitatja meg az MDF döntését. Retkes Attila pártelnök kedden fog reagálni a két párt közi szakításra, és csak ekkor mondja el, mit gondol az MDF-fel való további kapcsolatról.