Gázpisztollyal várta a rátörő kommandósokat egy drogdíler

Vágólapra másolva!
Kezében gázpisztollyal várta a rendőröket egy férfi Győrben, mikor a kommandósok rátörték az ajtót. A férfinél kábítószert találtak, amit a vécéből halásztak ki.
Vágólapra másolva!

Gázpisztollyal a kezében fogadta a lakása ajtaját betörő rendőröket egy drogdíler Győrben. Egy kisebb kábítószerfogás után terelődött a gyanú két, Győrben élő férfira, akiket egy időben, a lakásukon próbáltak meg elfogni.

Egyikük, egy 40 éves, korábban vagyon elleni cselekmények miatt büntetett férfi nem tanúsított ellenállást az előző napi akció során, 25 esztendős társa azonban egy fegyverrel - mint később kiderült, gázpisztollyal - a kezében fogadta az ajtót rátörő kommandósokat - mondta Csokán Csaba, Mosonmagyaróvár rendőrkapitánya. Aztán, valószínűleg a túlerőt látva, eldobta a fegyvert - tette hozzá az alezredes.

A lakás mellékhelyiségében több tíz grammnyi kokaint és feltehetőleg száz grammnyi speedport találtak. Pontos adatokat azért nem tudtak közölni, mert még mindig szárítják a csomagokat, amelyeket a vécécsészéből halásztak ki. A férfi ellen korábban már indult eljárás kábítószer birtoklása miatt.