Tömegdemonstrációt tartottak Dunaújvárosban a halálra késelt fiú emlékére

Vágólapra másolva!
Ezernél is többen gyűltek össze a hétfőn késsel meggyilkolt dunaújvárosi fiú emlékére rendezett demonstráción, kedd délután. A helyszínen tartott rendőrségi tájékoztatón elhangzott, hogy a késelőt előzőleg az áldzat támadta meg három társával, a gyilkos pedig erőszakkal válaszolt az erőszakra. A város vezetői közölték: együtt kell fellépni az erőszak ellen Dunaújvárosban.
Vágólapra másolva!

Könnyes szemű osztály- és iskolatársak, barátok és családtagok emlékeztek csendes főhajtással kedden délután arra a 19 éves fiatalra, akit a hétfőn egy késszúrással halálosan megsebesített egy 16 éves fiú Dunaújvárosban. A megemlékezésen az MTI szerint ezernél is többen vettek részt.

A tragédia színhelyén, a Bercsényi úti kereszteződésben kialakított emlékhelynél hétfő délután óta lobog a mécsesek lángja, s gyűlnek a virágok. Az emlékhelyen tartott demonstráción kedd délután mécsest gyújtottak a város vezetői, Kálmán András (MSZP) polgármester, valamint Dorkota Lajos (Fidesz), Cserna Gábor (Fidesz) és Pintér Attila (MSZP ) alpolgármester is.

Budavári Árpád, a város rendőrkapitánya az önkormányzat több vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette az üggyel kapcsolatos nyomozás eddigi eredményeit. Mint elmondta, hétfő délután autóval közlekedett a városban három fiatal, amikor egyikük egy sétáló fiún saját, korábban ellopott pulóverét vélte felismerni. Megálltak, számon kérték tőle, majd többször megütötték. Az ütésekre a 16 éves középiskolás diák a halálosnak bizonyult késszúrással "válaszolt".

A megszúrt, 19 éves, kereskedelmi középiskolába járó fiatal a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Az őt megkéselő diákot egy órán belül elfogták és őrizetbe vették, ellene halált okozó testi sértés elkövetése, az elhunyt fiú társai ellen pedig csoportos garázdaság miatt indult eljárás. "Erőszak történt, amelyre erőszak volt a válasz" - summázta az ügyet a rendőrkapitány, aki kérdésre válaszolva kijelentette: az ügynek nincs "etnikai motívuma".

Kálmán András polgármester a sajtótájékoztatón közölte: a város közgyűlésében dolgozó politikai erők egységes akarattal, együtt szervezték meg a kedd délutáni csendes demonstrációt. Mint mondta, az erőszak ellen, annak megelőzéséért is közösen kell fellépni. Arra kérte a dunaújvárosiakat, hogy a történtekből vonják le a tanulságot, a szülők pedig "vegyék ki gyerekeik kezéből a kést", mert "az erőszak sehova sem vezet", a problémákat törvényes úton kell rendezni.

Dorkota Lajos alpolgármester azt mondta, hogy a város iskoláiban a tanárok és a diákok már beszéltek a történtekről, s közösen próbálják feldolgozni a tragikus eseményt. Ő is úgy vélte, hogy össze kell fogni az erőszak, a gyűlölet, az indulatok eluralkodása ellen.

Az emlékhelyre még a kora esti órákban is érkeztek az emlékezők, fiatalok, idősebbek tettek le egy-egy szál virágot, gyújtottak mécsest a kereszteződésben. A megemlékezésen némán felsorakozott, majd mécsest gyújtott a betiltott magyar gárda 14 fős, egyenruhás csoportja is. Ellenük - amennyiben a rendőrség megállapítja a szabálysértés tényét - szabálysértési eljárás indul - mondta a megemlékezést követő sajtótájékoztatón a városi rendőrkapitány.