Torgyán és a kertjét árammal védő gazda is lebőgött

Vágólapra másolva!
Bár a képviselőjelöltséghez összegyűjtötték a 750 kopogtatócédulát, a választásokon több kis párt jelöltje is ennél kevesebb szavazatot kapott. Torgyán Józsefet 731 ember támogatta, a kertjét árammal védő gazdára pedig 622-en szavaztak. Nem sikerült a parlamentbe jutnia a milliárdos csempészéssel vádolt Földesi-Szabó Lászlónak, és a milliárdos vállakozó Kapolyi Lászlónak sem, és nem úszhatják meg a felelősségrevonást azok a jelöltek sem, akik ellen büntetőeljárás indult.
Vágólapra másolva!

Nem sikerült a visszatérés Torgyán Józsefnek, a Független Kisgazdapárt korábbi elnökének. Az első Orbán-kormány földművelésügyi minisztere saját új pártja színeiben indult Csongrádon (Csongrád megyei 4. választókerület). Összesen 731 szavazatot kapott, ami 2,7 százalékos eredményt jelent. A választókerületben Vincze László Mihály, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte 54 százalékos eredménnyel, vagyis nem lesz második forduló.

Az Egymásért Alapítvány ügyében milliárdos értékű csempészettel vádolt (és adócsalással is meggyanúsított) Földesi-Szabó László, a Magyarok Egymásért Szövetsége elnöke Pakson indult (Tolna megyei 2. választókerület), de csak 1,9 százalékot, 539 szavazatot szerzett. A választást Tóth Ferenc, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte 62,8 százalékkal, vagyis itt sem kell második fordulót rendezni.

Nem szerepelt jól, a szintén több büntetőeljárásban vádlott és gyanúsított Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke sem. Az MFC Roma Összefogás jelöltjeként Ózdon (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. választókerület) induló Kolompár 491 szavazatot, vagyis 2,3 százalékot szerzett. A választást Riz Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte. Itt második fordulót kell rendezni, de abban Kolompár már nem indulhat.

Tiszaújvárosban és környékén (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 12. választókerület) 622 ember, a választók 2 százaléka szavazott Szoboszlai Barnára, a kertjét árammal védő, emiatt több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolt gazdára, akit az Összefogás Párt jelölt képviselőnek és kormányfőnek is. A választókerületben a fideszes Mengyi Roland nyert, de itt is második fordulót kell rendezni.

Csak a képviselőjelöltséggel járó mentelmi jog segítségével szabadult ki az előzetes letartóztatásból Leinemann Zsolt, a ScienNet törzsvásárlói rendszert működtető cég vezetője, akit különösen nagy összegű adócsalással gyanúsít a Vám- és Pénzügyőrség. Leinemann Debrecenben (Hajdú-Bihar megyei 2. választókerület) indult független jelöltként, és 2,2 százalékot, 690 szavazatot szerzett. A körzetben a fideszes Halász János már az első fordulóban mandátumot szerzett, 60,3 százalékos eredménnyel.

Vásárosnaményban (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 8. választókerület) indult Kapolyi László milliárdos vállalkozó, az MSZDP elnöke, aki az elmúlt 8 évben az MSZP frakciójában ült a parlamentben. Kapolyi most önállóan mérette meg magát, és 3,6 százalékot, 897 szavazatot szerzett. A választást ebben a körzetben a Fidesz-KDNP jelöltje, Czomba Sándor már az első fordulóban megnyerte, 62,1 százalékos eredménnyel.

Nem úszhatják meg a büntetőeljárást

Senki nem szerezte meg a mandátumhoz szükséges számú szavazatot azok közül a jelöltek közül, akik úgy indultak a választáson, hogy közben büntetőeljárás indult ellenük. Hat jelentősebb ügy érintettje szerzett lehetőséget az indulásra, közülük egyedül a Terézvárosban indult Horváth Csabának van még esélye. Itt ugyanis - a terézvárosi 8-as egyéni választókerületben - második fordulót kell tartani és ő indulhat is, mert második lett az első fordulóban.

A többiek - Tőzsér József, Mali Zoltán, Szoboszlai Barnabás, Földesi-Szabó László, Kolompár Orbán és Leinemann Zsolt - vagy olyan választókerületben indultak, ahol eredményes lett az első forduló, vagy nem indulhatnak a második fordulóban. Közülük többeknek egyébként már a választás előtt felfüggesztette a jelöltként megszerzett mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság.

Hatvani Csabát, Terézváros alpolgármesterét nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség, de az OVB nem függesztette fel a jelöltként megszerzett mentelmi jogát. Ugyanígy megmaradt - egyelőre - az adócsalással gyanúsított Leinemann Zsoltnak, az amerikai alapítású ScienNet LLC magyarországi korlátozott meghatalmazottjának mentelmi joga is.

Futó Barnabás, Leinemann Zsolt jogi képviselője a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy az ügyfele képviselőjelöltségével az ellene tartó eljárást felfüggesztették és kiengedték az előzetes letartóztatásból. Most a következő lépés, hogy az OVB a mentelmi jog megszűnéséről szóló jogerős döntéséről értesíti a nyomozó hatóságot. Az ügyészség elrendelheti az eljárás folytatását és kérheti a bíróságtól az újbóli előzetes letartóztatást.

Ha indítványozzák az előzetest, akkor a bíróság dönt arról, hogy elrendeli-e. Leinemann Zsolt hetek óta szabadon van, reménykednek benne, hogy a hatóságok bizonyítva látják, hogy nem szökik el és nem keveredik bűnismétlésbe, mint ahogy nem is tette, míg szabadon volt. Ezek a lépések, illetve döntések az OVB és az ügyészség eljárásának sebességétől függően 1-2 hét múlva hozhatnak eredményt - mondta Futó Barnabás.