Este 7 után is nyitva tarthatnak a szavazóhelyek a sorbanállók miatt

Vágólapra másolva!
Az országban több szavazókörben hosszú sor alakult ki azon szavazók miatt, akik nem lakóhelyükön szavaznak, hanem másik szavazókörbe jelentkeztek át. Az Országos Választási Iroda (OVI) szerint aki este 7 óra, a szavazóhelyek zárása előtt megérkezik a helyszínre, azt hagyják szavazni akkor is, ha tovább kell nyitva tartaniuk a szavazóhelyeknek. Az OVI szerint ettől függetlenül a kampánycsend 7-kor véget ér.
Vágólapra másolva!

Az ország több választókerületében hosszú sorok alakultak ki a szavazóhelyiségek előtt. Jellemzően azokon a helyeken van tömeg, ahol a lakóhelyüktől távol, igazolással szavazók adják le a voksukat. A választási törvény szerint aki időben odaér, este hét után is szavazhat. Az idei választáson először fordul elő, hogy a lakóhelyüktől távol szavazók egyetlen kijelölt szavazókörben adhatják le voksukat. A fővárosban van olyan szavazókör, ahol így több mint 2500-zal többen szavaznak a megszokottnál.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítói szerint a kialakult sorokban sokan attól tartanak, hogy este hét óráig, vagyis a hivatalos urnazárásig nem kerülnek sorra. A hírügynökség kérdésére az Országos Választási Iroda azt a tájékoztatást adta, hogy a törvény világosan rendelkezik az ilyen esetekről. E szerint: aki időben, vagyis este hét óráig megérkezik a szavazóhelyiséghez, az mindenképpen leadhatja a voksát. Az OVI szerint a kampánycsend ettől függetlenül 7-kor véget ér, kivéve azokban a körzetekben, ahol még szavaznak a sorban állók.

Megerősített "adminisztrációs erők" Debrecenben

Negyvenöt perc alá csökkent a várakozási idő vasárnap délután a debreceni 22-es szavazókörben, miután megerősítették az adminisztrációs erőket - mondta el Szekeres Antal, a debreceni választási iroda vezetője vasárnap az MTI érdeklődésére. Szekeres szerint a szavazókörben a nap folyamán töb, mint egyórás várakozási idő alakult ki, miután ott adhatják le voksaikat az igazolással szavazók.

Ezt követően egészítették ki a szavazókörben az adminisztrációs feladatokat ellátók számát. A debreceni 22-es szavazókörben az 1.100 helyi választópolgár mellé 1.200-an jelentkeztek be igazolással, ezért alakult ki a hosszabb várakozás, ellentétben a többi szavazókörrel, ahol szinte mindenütt folyamatos a voksolás - tette hozzá.

Ötvenméteres sor Pécsett

Az MTI korábbi információi szerint akár két órán át is sorban kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsett. Az MTI-hez forduló, de nevük elhallgatását kérő választók felháborítónak tartják, hogy a Baranya 1-es számú körzetében, az okmányiroda Kossuth téri épülete előtt legalább ötvenméteres sor kígyózik, s esetenként időseknek, kisgyermekkel érkezőknek is másfél, két órát kell várakozniuk, mire leadhatják voksaikat. Jelezték: panaszt tesznek a helyi és az Országos Választási Irodánál.

Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője jogszabályokkal és a lakhelytől eltérő helyen szavazók magas számával indokolta a kialakult helyzetet. Utalt rá, a törvény mindössze egy helyen teszi lehetővé az "igazolásos szavazást", a baranyai megyeszékhelyen pedig több mint ezer ilyen szavazót várnak. Hozzátette, hogy az érintett szavazókör tíztagú bizottságára nemcsak nagyobb adminisztrációs teher hárul, ők azok, akik a mozgóurnát viszik a börtönbe, kórházakba, s oda, ahova még szükséges.

Megjegyezte: őt is többen felhívták telefonon, hogy számon kérjék rajta az "áldatlan állapotokat", de nem tud mit tenni. A mindenki számára megnyugtató megoldás jogszabály-módosítás, több szavazókör kijelölése lenne - tette hozzá.

Morgolódás Kaposváron

Kaposváron is torlódás volt az igazolással szavazókat fogadó szavazókörben. Voltak, akik 20-25 percet álltak sorban - többen az utcán várakozva -, hogy leadhassák voksukat, ám vasárnap délutánra "helyreállt a rend" - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

"Morgolódás volt, atrocitás azonban nem történt" - mondta Kéki Zoltán, megjegyezve: többször kérték az erre vonatkozó jogszabály módosítását, vagyis azt, hogy több szavazókört jelöljenek ki az igazolással szavazók számára. A választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint 369-en kérték, hogy az országgyűlési választás első fordulóján Kaposváron adhassák le szavazatukat, amit a törvényi elírások szerint egy erre kijelölt szavazókörben tehetnek meg.

Kétórás sorbanállás Szegeden

Csaknem két órát kellett várniuk vasárnap délután Szegeden azoknak, akik igazolással akartak szavazni a csongrádi megyeszékhelyen. Az erre a célra kijelölt szavazókörnél, a szegedi Kálvária sugárúti középiskola előtt még az utcán is várakoztak a szavazni szándékozók - többségében fiatalok - vasárnap délután. A szavazókör bejáratánál állók az MTI-nek elmondták csaknem két órája állnak a sorban, többségük Szegeden tanuló egyetemista, akinek máshol van az állandó lakóhelye.

Mózes Ervin szegedi címzetes főjegyző az MTI érdeklődésére elmondta, Szegeden 130.238 szavazásra jogosultat vettek nyilvántartásba, közülük 1.427-en szavazhatnak igazolással. Utóbbiak közül délután fél 4-ig 374-en adták le voksukat. Az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörben a szavazatszámláló bizottság létszáma a szokásosnál nagyobb, két jegyzőkönyvvezető dolgozik párhuzamosan - tudatta a főjegyző. Azok, akik este hétkor már a sorban állnak, mindenképpen leadhatják a szavazatukat - tette hozzá.