Mesterházy: Leváltották az MSZP által támogatott kormányt

Vágólapra másolva!
Új időszak kezdődik, mindenkinek másként kell ezentúl politizálnia Mesterházy Attila szerint. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a következő két hétben az állva maradt körzetekben megpróbálnak fordítani az eredményen, aztán a kampány után értékelik az elmúlt 4, 8 és 20 évet, majd új baloldalt kezdenek építeni.
Vágólapra másolva!

A választók leváltották az MSZP által támogatott kormányt - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki elmondta azt is, hogy felhívta Orbán Viktort és gratulált neki a győzelemhez. Azt mondta, arra kérte, hogy a hatalmat "a nemzet érdekében használja", ne "a másként gondolkodók ellen", illetve ne listázásra. Mesterházy szerint minden pártnak siker, amelyik bejutott a parlamentbe, és örömét fejezte ki, hogy az MSZP maradt a parlament második legnagyobb pártja.

Mesterházy azt mondta, a második forduló arról szól majd, milyen erős lesz a kormány demokratikus kontrollja, ezért arra kérte azokat, akik nem akarnak sem Orbán Viktorra, sem a szélsőségesekre szavazni, hogy a még állva maradt körzetekben támogassák az MSZP jelöltjét. Mesterházy azt ígérte, az MSZP keményen fog kampányolni ezekben a választókerületekben a következő két hétben, mert hisznek abban, hogy sok helyen még meg tudják fordítani az eredményt.

A szocialista kormányfő-jelölt arról is beszélt, az MSZP a második erő a parlamentben, ezért "megszűnt a dilemma", így ismét vitára hívta a két forduló között Orbán Viktort. "Bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között, (...) tisztelt elnök úr, állok a rendelkezésére" - mondta.

A kampány után következik majd az értékelés időszaka, mondta Mesterházy. "Az MSZP-nek értékelnie kell az elmúlt 4, 8 és 20 évet, és ennek az értékelésnek a bázisán egy új, demokratikus baloldalt fogunk felépíteni" - zárta beszédét.