A Nézőpont vasárnapi kutatása szerint 54 százaléka lesz a Fidesznek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nézőpont Intézet vasárnap, a választás napján országos reprezentatív mintán készült telefonos felmérése alapján várhatóan négypárti lesz a parlament. A Fidesz 54 százalékot ért el, a második helyezett az MSZP lett 20 százalékkal, a Jobbik pedig 17 százalékkal csak a harmadik. A felmérés alapján az MDF nem, az LMP azonban bejut a magyar országgyűlésbe. Így eldőlni látszik mind az MSZP-Jobbik, mind az MDF-LMP párharc. A felmérés eredményei a várható listás eredményeknek feleltethetőek meg, a parlamenti mandátummegoszlás ebből még nem vezethető le.

Forrás: Nézőpont Intézet