Mesterházy az MSZP-t is modernizálná

Vágólapra másolva!
A választások másnapjától kezdve nekilátna az új baloldal felépítésének Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki erről a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban beszélt. Szerinte a szocialistáknak is alkalmazkodniuk kell a változó politikai erőtérhez, és a bizalom visszaépítéséhez konzekvensen ugyanazt kell képviselniük.
Vágólapra másolva!

"A bázisban még vannak tartalékok", ezért nem lehet megmondani, mi lesz a választás végeredménye - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Népszabadságnak adott interjújában. Hozzátette, szerinte a mozgósító kampányuknak köszönhető, hogy nőtt a szocialista szavazók aktivitása. Az interjúban "igazi nemzetmentő munkának" nevezte azt, hogy beálltak a válságkezelő kormány mögé.

Mesterházy az interjúban támadta a Jobbikot, mert szerinte előfordult, hogy az MSZP gyűléseikre érkezőket fotózták, és azt állította, hogy a dabasi szocialista jelölt gyermekeit a Jobbik-szimpatizánsok verték meg pár napja. A Fidesz pedig szerinte - mivel nincs programja, így inkább nem is mondott semmit - a "negatív, gyalázkodó kampányon túl nem kampányolt".

Mesterházy arról is beszélt, az MSZP nem folytathatja eddigi politikáját, sem akkor, ha kormányon marad, sem pedig ellenzéki szerepben. Az MSZP-t is modernizálni, változtatni kell. "Nem pártreformról beszélek, hanem pártmodernizációról" - fogalmazott.

Főleg, mert a politikus szerint hamarosan megváltozik a politikai erőtér, bekerül egy szélsőjobboldali párt az Országgyűlésbe, ehhez alkalmazkodni kell - tette hozzá. Ugyanakkor a kormányfő-jelölt együttműködésről is beszélt, mert szerinte a nemzet érdekét az szolgálja, ha a rövid távú politikai pártérdekeket félreteszik.

Magáról a szocialista miniszterelnök-jelölt annyit mondott, nehéz munkán van túl, de nem bánta meg, hogy elvállalta a jelöltséget. Hozzátette, a munka nem ér véget a választásokkal, egy új baloldalt kell utána felépíteni.