Kampánycsendsértésről beszél egy újabb felvételen a Fidesz pártigazgatója

Vágólapra másolva!
Újabb részleteket tett közzé Kuruc.info című lap abból a hangfelvételből, amelyen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél. Kubatov arról beszél, hogyan sértette meg a kampánycsendet egy párt az MSZP nevében, feltehetően a pécsi időközi választáson. A felvételen szóba kerülnek az MSZP-nek kampányoló "nyuggerek" is, akiknek a nem rájuk szavazók azt mondják, "menj az anyádba".
Vágólapra másolva!

"Egy párt" által az MSZP nevében elkövetett kampánycsendsértésről beszél egy ismeretlen eredetű hangfelvételen a felvételt közlő Kuruc.info című radikális oldal szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója. A Fidesz nem erősítette meg, hogy valóban Kubatov beszédéről van szó, de nem is vonta kétségbe a felvétel valódiságát. A felvétel második részletét - az elsőről itt olvashat részletesen - a Jobbikot nyíltan támogató Kuruc.info csütörtökön közölte honlapján.

A felvételen Kubatov arról beszél, hogyan szervezett meg "egy párt" az MSZP kárára egy kampánycsendsértést. Feltehetően a 2009-es pécsi időközi választásra utalt, legalábbis Szili Katalint, mint jelöltet említi. Szili az MSZP jelöltjeként indult a választáson, csak egy ellenfele volt, Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje.

A felvételen arról van szó, ahogy Szili ellenében "egy párt" úgy szervezett meg egy kampánycsendsértést, hogy a kampánycsend idején Szili szórólapjait csempészte postaládákba, majd értesítette saját aktivistáját, aki ezután bejelentette az esetet a választási bizottságnak. Bár Kubatov nem mondja ki, hogy a Fidesz szervezte volna meg az MSZP nevében a szabálysértést, feltehetően a Fideszről van szó, mert az MSZP-nek ezen a választáson nem volt ellenfele.

"Volt olyan párt, aki összeszedte például Szili Katalin szórólapját, és beszórta a postaládákba vasárnap, majd fölhívta az aktivistáját, és a következő dolgot kérdezte: 'Te Jóska, nem mennél le megnézni a postaládába (...)?" - mondja Kubatov. A felvétel ezután így folytatódik: "Jóska lement, láss csodát, megtalálta a szórólapot. Visszatelefonált, hogy 'Itt van egy szórólap a postaládában, és tele van az egész lépcsőház szórólappal. Tegnap ürítettem ki, tegnap még nem volt ott!' 'Jóska, akkor menj el, aztán jelentsd be a bizottságnál.' És bejelentette" - ez hallható a felvételen. A beszélő még hozzáteszi: "Ezekre a dolgokra kell törekedni."

Az alig több mint két perces beszédrészlet második felében Kubatov egy olyan esetet említ, amikor az MSZP rossz módszert választott a kampányolásra. "Kétezer-kétszáz nyuggert leküldtek. És a kétezer-kétszáz nyugger elment, és kopogtatott minden ajtón. Az ilyen teljes letámadásnak (...) nem sok értelme van, mert hogyha nem a saját bázisodhoz mész, a másik tábor bázisát is aktivizálod."

A beszélő szerint azért hibás ez a stratégia, mert "gondoljatok bele, hogy ha a Gyurcsány egyik embere, vagy a Bajnai egyik embere bekopogtatna hozzátok, és azt mondtaná, hogy jónapot, a Bajnai küldött, és menjünk el szavazni. Erre az első mondat: menj az anyádba, második mondat: majd én eldöntöm, harmadik mondat: ha eddig nem jutott volna eszembe, hogy elmenjek, egy ilyen inzultusra biztos, hogy el fogok menni."

A felvétel egyes részleteit már szerdán közzétette a Kuruc.info, ezeken Kubatov arról beszél, hogy óriási online választói adatbázisok birtokában vannak - nem csupán híveik, de az ellentábor adatait is ismerik -, és ezeket fel is használják. A felvétel hatására hevesen támadni kezdte a Fideszt az MSZP, a párt többek között Sólyom László államfő megszólalását követelte az ügyben. Az adatvédelmi ombudsman bejelentette, hogy hivatalból vizsgálatot indít a pártok adatbázisainak feltárására, csütörtökön délután pedig az Országos Választási Bizottság (OVB) közölte, feljelentést tesz a felvétel miatt, amelyet hitelesnek tekint. A Fidesz eddig csak közleményben reagált, amely nem tért ki arra, valóban Kubatov beszél-e a felvételeken, de hangsúlyozták, hogy a Fidesz mindig is szabályosan járt el.