A tunyaságtól óvta híveit Orbán a kampányzárón

Vágólapra másolva!
Szavazásra buzdította minden támogatóját Orbán Viktor Fidesz-elnök a párt budapesti kampányzáróján, szerinte ugyanis a tétlenség veszélybe sodorhatja a győzelmi esélyeket. Vélhetően a Jobbiktól tartva óva intett attól, hogy bárki is megossza a szavazatait, és megígérte, hogy ő maga is győzködni fogja még a szomszédait is.
Vágólapra másolva!

Bár a Fidesz kampányzárójának legtöbb felszólalója már arról beszélt, hogy három nap múlva nagy változások fognak történni, és akadt, aki a kormányra kerülés után végzendő feladatokat részletezte, Orbán Viktor másfajta üzenettel lépett a pódiumra. A Fidesz-elnök legfőbb mondanivalója az volt, hogy vasárnap a párt minden támogatójának el kell mennie szavazni ahhoz, hogy valóban megszülethessen a győzelem.

"Ha nem leszünk elegen, elveszhet a nagy pillanat" - közölte Orbán, aki szerint sok olyan történetet ismerni, amikor az egyik ember a másikra várt, és közben elúszott a lehetőség. A Fidesz-elnök azt mondta, ezért ő azt üzeni mindenkinek, hogy "használja ki a hátralevő időt arra, hogy felkészül és segít másoknak is felkészülne" a választás napjára. "Én elmegyek szavazni, elviszem a családomat és szólni fogok a szomszédaimnak is" - fogalmazott Orbán, és arra buzdított mindenki, hogy kövessék a példáját, és ne csak a környezetükben lévőkkel beszéljenek, hanem hívják fel távolabb lakó ismerőseiket.

Tartva a szavazatmegosztástól

A Fidesz-elnök külön felhívta a figyelmet arra, hogy minden támogatójuk mindkét szavazatát a pártra adja. Orbán ezzel megismételte azt a korábbi felhívást, amellyel azt akarják megakadályozni, hogy a támogatóik megosszák a szavazataikat, és egyiket a Fideszre, a másikat a Jobbikra adják. Vannak olyan kutatások, amelyek szerint több százezer Fidesz-szimpatizáns hajlik erre, őket akarta lebeszélni a szavazatmegosztásról az elmúlt hetekben folytatott Csak a Fidesz üzenetű plakátkampánnyal is.

Ezt a mozgósító üzenetet Orbán annyira fontosnak tartotta, hogy másról nem is nagyon beszélt a mintegy negyedórás szónoklatban. Nem mondott semmilyen konkrétumot terveikről, helyette általánosságban beszélt a választás fontosságáról. Szerinte a mostani szavazás hasonlóan nagy, meghatározó pillanat lesz az ország történelmében, mint az 1956-os forradalom vagy az 1989-es rendszerváltás volt.

"Egy napba sűrűsödik"

Orbán szerint az emberek ugyan legtöbbször azt gondolják, hogy nincs kilátás nagy változásra, időnként azonban vannak olyan pillanatok, amikor hosszú évek keserűsége "egy napba sűrűsödik". A Fidesz-elnök szerint az utóbbi nyolc év kormányzása is ilyen keserű időszak volt, "rossz úton járt az ország, mert rossz irányba vitte a politika", vasárnap azonban véget érhet a "hosszú, monoton várakozás", és "hétfőn egy más országban ébredhetünk".

Ez volt ugyan a Fidesz hivatalos kampányzárója, de a kampány nem ér véget a vasárnapi választással sem, két hét múlva ugyanis következik a második forduló. Orbán erre ugyan utalást sem tett, de ha az első fordulóban más pártoknak sikerül megszorongatni a Fidesz egyéni jelöltjeit, akkor minden bizonnyal lehet még számítani hasonló buzdító szövegre a pártelnöktől.