Népszabadság: Különös ultimátummal fenyegetett a fóti polgármester

Vágólapra másolva!
Mádly Zsolt, Fót fideszes polgármestere különös ultimátumot intézett a helyi közszolgáltató cég ügyvezetőjéhez - írja csütörtöki számában a Népszabadság. A lap birtokában lévő hangfelvétel szerint Mádly azt mondta az ügyvezetőnek, hogy "vagy önként lemond vagy Zuschlag sorsára jut".
Vágólapra másolva!

Hangfelvétel készült Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester és a helyi közszolgáltató cég ügyvezető igazgatója között elhangzott beszélgetésről, amely során a polgármester az igazgatónak egyebek mellett azt mondta, hogy a cégvezető vagy lemond önként, vagy börtönbe kerül - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A lap szerint a fóti polgármester a múlt pénteken az irodájában "különös ultimátumot" intézett a helyi Közszolgáltató Kft. ügyvezetőjéhez. Azóta kiderült, a beszélgetést rögzítették, ennek egy másolata a Népszabadsághoz is eljutott. Az ügyvezető a Népszabadságnak azt mondta, hogy a felvétel hiteles, de ennél többet nem kívánt mondani.

A lapban közölt felvétel szerint a polgármester egyebek mellett azt mondta az igazgatónak, hogy "adja be önként a lemondását, vagy április 11-e után a Zuschlag sorsára fog jutni". Később - a lap szerint - azt mondta Mádly Zsolt, hogy "meg fogjuk vizsgálni, kilenc-tízmilliós olyan számlák vannak, amelyek mögött nincs valódi teljesítés. Úgyhogy most fontolja meg, hogy feláll önként vagy börtönbe megy".

Mádly Zsoltot a Népszabadság most nem tudta utolérni, korábban küldött levelében annyit közölt, hogy a lap információi nem pontosak és súlyos csúsztatásokat tartalmaznak. Sem a Fidesz, sem a KDNP nem reagált a lap megkeresésére.