MN: Horváth Csaba tanácsadóját is párhuzamosan foglalkoztatták

Vágólapra másolva!
Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-helyettesének tanácsadóját is párhuzamosan foglalkoztatták - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint Bartosné Póczos Marianna a Fővárosi Egészségközpont Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói posztját is betöltötte, amellett, hogy Horváth főtanácsadója is volt.
Vágólapra másolva!

Nem Hagyó Miklós sajtósa az egyetlen városházi alkalmazott, akit MSZP-s főnökének köszönhetően fővárosi cégben is foglalkoztattak - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint Horváth Csaba, a szocialisták másik volt főpolgármester-helyettesének tanácsadója a közelmúltig a Fővárosi Egészségközpont Egészségügyi Szolgáltató Zrt. (egészségközpont) vezérigazgatói posztját is betöltötte.

A lap szerint a Horváth nevéhez köthető egészségügyi modell keretei között létrejött intézmény 2008 végén alakult, de érdemi munkát sosem végzett. A Fővárosi Közgyűlés január 28-án döntött úgy, hogy az egészségközpontnál indított revizori vizsgálat befejezéséig felfüggeszti a központ működését, és az intézmény 434 millió forintos tőkéjét zárolja.

Az egészségügyi központ vezérigazgatójának, Bartosné Póczos Mariannának a munkaviszonyát közös megegyezéssel szűntette meg a közgyűlés. A Magyar Nemzet szerint Bartosné 2008 óta a Főpolgármesteri Hivatal humán várospolitikai főpolgármester-helyettesi irodáján, majd ennek megszűnése után az egészségügyi ügyosztályon is Horváth főtanácsadója volt.