Ígéretek földje - A demokrácia

Vágólapra másolva!
Még két nap van hátra a választásokat megelőző kampánycsendig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Milyen a magyar demokrácia és milyen legyen? Hogyan szerezhetnék vissza hitelüket a politikusok? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!
Vágólapra másolva!
23082295uYKGIxyuiLasDVyn23092296z9wkqEXh93VBidqy23102297ByOrB6qbV0nxn9Rs

A probléma: a demokrácia

Mit lépne a Fidesz?
Erkölcsi parancsokkal is erősítené a demokráciát

A Fidesz programja az öt legfontosabb nemzeti ügy közé sorolja a demokratikus értékek védelmét. "Magyarországon a demokráciába, a jogállamba és az alkotmányosságba vetett bizalom forog kockán, és az elmúlt nyolc évben kormányzó baloldal minden cselekedete rontotta az újrakezdés esélyeit" - olvasható a párt programjában.

A Fidesz programjában hosszan ír arról, hogy hogyan csorbult a demokrácia az elmúlt 8 év szocialista kormányzása alatt, a program úgy fogalmaz: "meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak". A Fidesz szerint a problémák megoldása a joguralom, a kiszámíthatóság, az elszámoltathatóság, a felelősség, illetve "az írott jogszabályok és az íratlan erkölcsi parancsok mindenkori tiszteletben tartása". Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki a párt programjából.

(A Fidesz programját itt, az [origo] összefoglalóját pedig itt olvashatja.)

Mit lépne a Jobbik?
Új alkotmányra építene új rendszert

A Jobbik programja külön fejezetet szentel a magyar demokratikus rendszer átalakításával. A Jobbik szerint szükség van a magyar alkotmány felülvizsgálatára. "Az 1989/90-ben létrejött politikai rendszer és alkotmányosság mára teljes válságba jutott, a működésképtelenség és az összeomlás felé közeledik" - írja programjában a Jobbik. A program kijelenti azt is, hogy "a magyar alkotmány a Szent Korona intézményétől semmilyen módon el nem választható".

A Jobbik programjából az derül ki, hogy a párt szerint erősíteni kell a népszavazás intézményét. Például lehetőséget adnának arra, hogy az országgyűlést népszavazással feloszlassák. A Jobbik szerint alacsonyabban kell meghúzni a parlamentbe jutáshoz szükséges választási küszöböt is. A Jobbik szerint szükség van kétkamarás parlamentre, ahol többek között a társadalmi szervezetek is képviseltetik magukat. Erősítenék az államfő jogköreit és lehetővé tennék, hogy egy-egy minisztert felelősségre lehessen vonni politikai döntéseiért.

A párt programja erősebb civil kontroll alatt tartaná a törvényhozást. Az új alkotmányt népszavazáson fogadtatná el, és állampolgárságot adna a magyar származású embereknek függetlenül attól, hogy hol élnek.

(A Jobbik programját itt, az [origo] összefoglalóját pedig itt olvashatja.)

Mit lépne az LMP?
Számos helyen szakítana a mostani dermokratikus berendezkedéssel

Az LMP a fenntartható jövő és a befogadó társadalom mellett, a demokrácia megújítását programjuk címébe is belefoglalta, a párt egy egész fejezetet szentel a kérdésnek. Szerintük Magyarország megújulásának, fejlődésének egyik legnagyobb gátja, hogy az emberek a korrupció, a klientúravilág és az igazságtalanság miatt kiábrándultak a többpártrendszerű képviseleti demokráciából. A legnagyobb probléma az LMP szerint az, hogy Magyarországon a hatalomnak nincsenek megfelelő ellensúlyai, a hazai politikai mező befagyott, új pártok nehezen tudnak betörni, és a régiek száma is csökken, a döntések a társadalom beleszólása és egyetértése nélkül születnek meg, a hatalom korlátozza az információszabadságot és a két nagy párt olyan titoktörvényt fogadott el, ami segítheti a hatalmi visszaéléseket. Az állampolgári közönyt az is erősíti, hogy az iskolák nem nevelik demokráciára az embereket. Ezek megváltoztatására a program számos konkrét, de nem részletezett javaslatot fogalmaz meg.

Az LMP megerősítené az ombudsmani rendszert, de nemcsak a biztosoknak, hanem az Állami Számvevőszéknek is több jogosítványt adnának, hogy eredményesen tudjanak harcolni a korrupció ellen. Szigorítanák a kormányt érintő parlamenti döntések közjogi következményeit, és szankcionálni szeretnék a parlament mulasztásos alkotmánysértéseit. Pártpolitikától független közjogi vezetőket szeretnének, és megszüntetnék az újraválaszthatóságukat is. A párt nem támogatná, hogy a magyar politikai rendszer erősebb elnöki vagy félelnöki rendszer fele mozduljon el, azaz a köztársasági elnöknek nem adnának nagyobb szerepet a mostaninál. Azt azonban szeretnék, ha több párt lenne a parlamentben, ezért megváltoztatnák a választási törvényt. Korlátoznák a képviselőként, polgármesterként egymás után eltölthető ciklusok számát. Megszüntetnék az ajánlócédula-rendszert, ami helyett morális kauciót vezetnének be: az egyéni jelölteknek a választások előtt nyilvánosságra kellene hozniuk vagyonnyilatkozatukat, korábbi tevékenységüket részletesen leíró életrajzukat és részletes programjukat. A parlamentbe már a 3 százalékot elérő pártokat is bejuttatnák, és arányosabb választási rendszert vezetnének be - a program nem részletezi, hogy ezt hogy képzelik. A civilek ajánlatainak megfelelően, új párt- és kampányfinanszírozási szabályokat és kötelező nyilvános kampányszámlát vezetnének be.

A korrupciót úgy csökkentenék, hogy kevesebb pártkádert engednének a köztulajdonban álló cégeknél, és megtiltanák, hogy az önkormányzatok a vagyonnal kapcsolatos kérdésekben zárt ülést tarthassanak. A közbeszerzési törvényből "törölnék a kiskapukat", a tisztázatlan tulajdonosi hátterű és off-shore cégeket pedig kizárnák a közbeszerzésekből. Új törvényt hoznának a lobbitörvény helyett is, amiben megszüntetnék annak a lehetőségét, hogy gazdasági érdekcsoportok hatósági eljárásokban lobbizzanak. Új titoktörvényt is hoznának, az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseit pedig kiterjesztenék a közhivatalt betöltők és a köztulajdonú vállalatot vezetők üzleti kapcsolatrendszerére is. A párt új sajtótörvényt is ígér, és az állambiztonsági aktákat is megnyitnák. Az LMP azt szeretné, ha az állampolgárok beleszólhatnának a döntésekbe, ezért olyan jogalkotási törvényt hoznának, ami garantálná, hogy ki kell kérni a társadalom véleményét is egy-egy törvény elfogadása előtt.

(Az LMP programját itt, az [origo] összefoglalóját pedig itt olvashatja.)

Mit lépne az MDF?
Megmentené a demokráciát, de az nem derül ki programjából, hogy hogyan

Az MDF programja azzal a megállapítással kezdődik, hogy "a magyar demokrácia válságban van". A program szerint "a populizmus árnya borul rá", és ezt a bajt elsősorban magunknak köszönhetjük. Az MDF programja szerint a jelenlegi válság a többpárti parlamentarizmus, a rendszerváltással született Magyar Köztársaság felszámolásával fenyeget. "Meg kell mentenünk, majd meg kell újítanunk a magyar demokráciát" - olvasható a dokumentumban. A párt azt ígéri: ezért kész mindenkivel együttműködni, aki ebben az alapvető célban egyetért velük.

A demokrácia válságához az MDF szerint többek között a versengő nagypártok ígérgető-osztogató licitjének elszabadulása vezetett. A politikai elit és a demokratikus intézmények hitelvesztésének fő okát az MDF abban látja, hogy korrupt összefonódás alakult ki a vállalkozói és a politikai osztály között, amely a közjavak fosztogatásához vezetett.

Az MDF szerint a piacgazdaság intézményeinek újjáépítésére, a gazdaságnak a politikától való, lehető legteljesebb elválasztására van szükség. A programban az áll: "csak a több és eredményesebb munka, a kisebb, olcsóbb, hatékonyabb és főleg tisztább kezű állam lehet a felemelkedés záloga".

(Az MDF programját itt, az [origo] összefoglalóját pedig itt olvashatja.)

Mit lépne az MSZP?
Beteljesítené a rendszerváltás álmát, de az nem derül ki programjából, hogy hogyan

"Meggyőződéssel valljuk, hogy a magyar társadalom összességében nincsen válságban. Vannak kihívások, feszültségek és megoldandó, komoly feladatok, de a köztársaság alapjai, együttélésünk keretei erősek és stabilak" - állítja programjában az MSZP.

Ugyanakkor a program megállapítja: szükség van arra, hogy a politika, a politikusok visszaszerezzék a polgárok bizalmát. Ezt a párt-és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tételével képzelik el a szocialisták. A párt azt ígéri, tesz azért, hogy a parlament és az ott folyó munka visszanyerje tekintélyét és méltóságát, és megvédik a rendszerváltás demokratikus örökségét.

Az MSZP programja szerint a szocialisták azt látják,"hogy nem sikerült maradéktalanul beteljesíteni a rendszerváltás álmát", a párt szerint továbbra is tenni kell azért, "hogy minél többek boldogulást, gyarapodást és biztonságot nyújtó hazája legyen Magyarország". A program szerint az "erős demokratikus meggyőződés" az egyik olyan érték, amelyre a program épül, és amely megkülönbözteti a szocialistákat riválisaiktól.

(Az MSZP programját itt, az [origo] összefoglalóját pedig itt olvashatja.)