Ha megegyeznek Budapesten, elmarad a szombati vasutassztrájk

Vágólapra másolva!
Újabb vontatási központokban egyezett meg a MÁV-Trakció Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete a kollektív szerződések helyi függelékeiről. Ha pénteken az utolsó, budapesti központról is sikerül megegyezni, akkor elmaradhat a masiniszták szombatra meghirdetett sztrájkja.
Vágólapra másolva!

"A miskolci, a debreceni és a szombathelyi Területi Vontatás-szolgáltatási Központ területén is sikerült megegyezni a Kollektív Szerződés helyi függelékében" - közölte a MÁV-Trakció Zrt sajtóosztálya csütörtökön. A cég megegyezett a Mozdonyvezetők Szakszervezetével (MOSZ) a szegedi megállapodás módosításairól is.

Mivel Pécsett már április 2-án megegyezett a MÁV-Trakció és a MOSZ, ezért már csak a budapesti vontatási központ területén kell megegyezni. A MÁV-Trakció közleménye szerint Budapesten is "megegyezés közeli helyzet alakult ki", így pénteken az összes helyi függelékben megállapodás születhet.

Ebben az esetben elmaradhat a mozdonyvezetők kedden bejelentett, szombatra tervezett sztrájkja is. A tárgyalásokat a két fél péntek reggel folytatja.