A Daimler-botránynak is utánanézne a Fidesz

Vágólapra másolva!
A magyar választási informatikai rendszert üzemeltető cég homályos utóélete és a Daimler-botrány magyar szála is bekerült azon ügyek közé, amelyekkel a Fidesz a kormányra kerülése esetén az úgynevezett elszámoltatást kezdené. A párt korábban tizenegy ügy kivizsgálását jelentette be.
Vágólapra másolva!

A Fidesz újabb kettővel egészíti ki azon ügyek listáját, amelyeket kormányra kerülésük esetén mindenképpen kivizsgálnak - jelentette be a lista összeállításával megbízott fideszes képviselő szerdán. Lázár János azt mondta, hogy az egyik ilyen ügy a magyar választási informatikai rendszert üzemeltető cég egyik alvállalkozójának "eltűnése", a másik pedig a Daimler-botrány magyar szála. A listára korábban 11 ügy került fel.

Az ellenzéki párt szerint felmérhetetlen nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy az elmúlt években a magyar választási rendszert kiépítő, fejlesztő és fenntartó cég egyik alvállalkozója tulajdonjogi szempontból "köddé vált", amikor azt eladták egy marokkói férfinak. A társaság így egyetlen magyar nyilvántartásban sem szerepel.

Lázár János szerint egyértelmű, hogy a magyar kormány nem járt el elég körültekintően az ügyben, hiszen ma senki sem tudja megmondani, milyen információkhoz jutott hozzá ez az ember, illetve rajta keresztül kik és milyen mértékben férhetnek hozzá a magyar választási rendszerhez. A fideszes képviselő szerint az is kérdés, hogy egyáltalán vizsgálta-e ezeket a kérdéseket a nemzetbiztonsági kormányzat.

Lázár János emlékeztetett, hogy a Daimler-botrányban akár 333 ezer eurót - mai áron 88 millió forintot - is kereshettek 2005-ben egyes, meg nem nevezett magyar kormánytisztviselők a Volánbusz egy 32 tételes járműbeszerzésén egy washingtoni kereset szerint, amelyet az amerikai igazságügy-minisztérium a Daimler német autógyártóval szemben adott be a bíróságon.

A Fidesz felszólítja a kormányt: azonnal kezdjen vizsgálatot, vagy tegyen feljelentést az ügyben, mert az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány és a miniszterelnök semmilyen lépést nem tett Magyarország tisztázása érdekében. Az ügy nyilvánosságra kerülését követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő indított vizsgálatot a kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint.

A Fidesz március végén jelentette be, hogy tíz plusz egy üggyel kezdené a kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást: ezek közé tartozik a "BKV szétlopása", a kormányzati negyed, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladás, a Magyar Televízió székházának építése, a Magyar Posta székházának eladása, a ,,ferihegyi történések" (a Malév privatizációja, majd visszaállamosítása), a 2006. októberi 23-ai események, a gazdaság adatainak meghamisítása, az állami vezetők végkielégítésének ügye, valamint az állami vezetők offshore érdekeltségeinek vizsgálata.