Rejtőzködő MSZP-seket keresett Kovács László a pataji csárdában

Vágólapra másolva!
A felmérések által jelzettnél jobb MSZP-s eredményre számít a választáson Kovács László, aki egy dunapataji lakossági fórumon arra is tett utalásokat, hogyan tenné rendbe a pártot, amelynek akár vezetését is megfontolná felkérés esetén. Kovács beszélt arról, hogy szerinte Magyarország bajaiért egyedül a válság felelős, és felidézte saját egykori dicsőséges napjait, valamint egy szállóigévé vált mondatát. Riport Kovács László keddi dunapataji fórumáról.
Vágólapra másolva!

"Nem baj, hogy ennyire szar idő van, legalább az emberek nem tudnak mást csinálni" - szólt oda beszélgetőtársainak Alföldi Albert szocialista képviselő a Pataj Csárda udvarán a szeles, hűvös és esős kedd délutánon. Ebbe az étterembe várták az érdeklődőket Kovács László MSZP-s politikus lakossági fórumára, és a négy órára meghirdetett kezdésre meg is telt az amúgy üresen kongó csárda. Igaz, a fórumra berendezett terem nem volt túl tágas, négy-öt nagyobb asztal fért csak el, amelyeket megpakoltak kolbászkarikákkal és hurkaszeletekkel teli tányérokkal, üveges sörökkel, flakonos üdítőkkel és szódás szifonokkal.

A házigazda András István hartai polgármester volt, akit a szocialisták most indítanak először a kalocsai egyéni körzetben, miután a parlamentben 16 évet eltöltött Alföldi úgy döntött, visszavonul. Ebben a választókerületben négy éve Semjén Zsolt KDNP-elnök nyert, aki idén is indul, így az azóta jócskán meggyengült MSZP-nek nem sok esélye van a győzelemre, és ezzel András István is tisztában van. "Az esélyeim nagyjából olyanok, mint az MSZP-nek országos szinten" - mondta az [origo] tudósítójának a pultnál egykedvűen cigarettázó képviselőjelölt, hozzátéve, "Semjén a jobboldali nagyvadak egyike".

András szerint ettől függetlenül szükség van választási fórumokra, hogy "a helyi emberek is hallathassák a hangjukat". A jelölt személyes kívánsága volt, hogy Kovács László legyen a vendég, akivel ugyan többször találkoztak már, de nincsenek közeli ismeretségben. Azt mondta, hogy még a kampány elején jelezhették a választáson indulók, hogy kit szeretnének meghívni a körzetükbe, és ő három nevet jelölt be: Bajnai Gordon miniszterelnököt, Mesterházy Attila kormányfőjelöltet és Kovácsot. "Nem akarok senkit megbántani, de annak nem láttam sok értelmét, hogy egy nevesincs államtitkár jöjjön ide" - fogalmazott András.

"Most pont az MSZP-t cserélném le?"

A Kovácsot szállító ezüstmetál Volkswagen Passat a meghirdetett 16 órás kezdés előtt néhány perccel gurult be a Pataj Csárda udvarára, ahol Alföldi Albert, András István és családja várta. Odasereglettek az autóhoz, de először csak a sofőr szállt ki, és közölte, hogy Kovács még telefonál a lesötétített ablak mögött. Alig egy perc múlva aztán nyílt a hátsó ajtó is, és az MSZP veteránjának számító egykori külügyminiszter és pártelnök mosolyogva üdvözölt mindenkit.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kifejezetten Kovácsot kérték - még több képért kattintson a fotóra!

Benn az étteremben nagyrészt idősek gyűltek össze, akik közül többen azt mondták az [origo]-nak, hogy ugyan nem párttagok, de elkötelezett szocialisták. "Több mint harminc éve élek házasságban. Első feleség. Most pont az MSZP-t cserélném le?" - tette fel a kérdést a nyugdíjas Borbély Péter, aki egykor katonaként szolgált. Akadt ugyanakkor olyan résztvevő is, aki közölte, hogy "inkább fideszes", de szereti "egyenesben hallani, mit mondanak a politikusok". A biciklivel érkező idős nő hozzátette, azért is kíváncsi a rendezvényre, mert András István Dunapatajról származik, és az anyjának a kertjébe most is átlát a házából.

A néhány hónappal ezelőtt még EU-biztosként Brüsszel uniós negyedének modern épületeiben forgolódó Kovács azzal kezdte beszédét, hogy szégyelli, de még soha nem járt Dunapatajon, majd belekezdett pártja egyik fontos kampányüzenetének részletezésébe. Azt fejtegette, hogy az ellenzék állításaival ellentétben az elmúlt nyolc év nem a kudarcok, hanem az építkezés időszaka volt. Azt mondta, hogy fideszes polgármesterek is büszkén pózolnak alapkőletételeknél, márpedig Kovács szerint "kizárt, hogy romok alapköveit raknák le".

Hozzátette ugyan, hogy a munkanélküliség valóban húsz éve nem volt ennyire magas, de szerinte más számokat tekintve már sokkal jobb a helyzet, mint nyolc éve. Sorolta az adatokat az életszínvonal emelkedésének bizonyítására, közben azonban nagyvonalúan elsiklott olyan számok felett, mint az államadósság megugrása, vagy az, hogy az ország több mutatót tekintve is lemaradt régiós versenytársaitól. Kovács beszédéből az derült ki, hogy szerinte az ország nehéz helyzete csupán a 2008-ban kicsúcsosodott globális válságnak tudható be, és nem hibáztatta az előtte meghozott, még szocialistákkal szimpatizáló közgazdászok által is kritizált kormányzati intézkedéseket.

"Nem akarom kinevettetni magamat"

A 2002-es választási kampányban még az egyik legkeményebb Fidesz-kritikusként ismertté vált Kovács most viszonylag kevés szót vesztegetett a legnagyobb ellenzéki pártra, bár közölte, hogy szerinte Orbán Viktor egyeduralomra törekszik, programot pedig "nem látni tőlük, csak olyan általánosságokat, mint az, hogy tíz év alatt egymillióval kevesebb lesz a munkanélküli". Kijelentette, a legrosszabbnak azt tartja, hogy ha egy párt rejtegeti az elképzeléseit a választások előtt, de ezt a kritikát csak elnagyolva fogalmazta meg, és még csak utalást sem tett arra, hogy az MSZP 2006-os kampányáról beszélt volna.

Viszonylag hosszan idézte fel ugyanakkor talán legnagyobb politikai dicsőségét, a 2002-es parlamenti választást, amelyen az akkor általa elnökölt MSZP meglepetésszerű győzelmet aratott a Fidesz felett. Kovács szerint azóta is sokan emlegetik azt az első forduló estéjén tett megjegyzését, hogy "mi nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választást", amellyel arra reagált, hogy az urnazárás után kiadott közvélemény-kutatás még mindig a Fidesz győzelmét jelezte előre.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kovács a tartalékot kereste - még több képért kattintson a fotóra!

Kovács előbb elárulta, hogy ehhez a mondathoz az ihletet egy régi brit munkáspárti kongresszuson kapta, majd elkezdte fejtegetni, hogy most sem kell teljesen megbízni a felmérésekben. Szerinte sok olyan rejtőzködő szocialista szimpatizáns van, akik a kampányban nem akarják elárulni, kire szavaznak, mert azt mondják maguknak, "nem akarom kinevettetni magamat". Kovács ezért biztos benne, hogy az MSZP jobban fog szerepelni annál, mint amire a kutatások alapján számítani lehet, de becslésekbe nem bocsátkozott.

Elgondolkodna a felkérésen

A belpolitikából öt évet kihagyott Kovács tett utalásokat arra is, hogy szerinte hogyan kellene folytatnia az MSZP-nek a választások után. "Elemezni kell az elmúlt húsz évet" - jelentette ki a politikus, aki szerint tisztújítást kell tartani, de ennél ügyelni kell arra, hogy a teljesítmény számítson és ne csupán az, hogy valaki fiatal legyen. Azt nem közölte, hogy ő maga milyen szerepre készül, de a fórum után az [origo] tudósítójának arra a kérdésére, hogy vállalná-e a pártelnökséget, azt válaszolta, ha felkérik valamilyen tisztségre, akkor azon komolyan el fog gondolkodni. Beszélt arról is, hogy szerinte újra kell építeni a párt kapcsolatait az emberekkel, és javítani kell az MSZP kommunikációját, amit ő állítólag az elmúlt öt évben is mindig kritizált a pártvezetésnél, "de aztán soha nem történt semmi".

A másfél órás fórum végén a több résztvevő által is méltatott András István búcsúzott el a hallgatóságtól. Szerinte a közönség "síri csendben hallgatta" Kovácsot, ami azt jelzi, hogy tartalmas volt a rendezvény, de hozzátette, úgy látja, a kolbászból kevés fogyott. A politikusok távozásával azonban egyre kevesebb maradt ezekből is, több résztvevő ugyanis ott maradt eszegetni és iszogatni az asztaloknál, és az [origo] tudósítója által megkérdezettek mind elégedettek voltak a rendezvénnyel. Az egyik nő azt mondta, "intelligens hangnemben zajlott" a fórum, de aztán hozzá is tette egyből, hogy "ez hátrány is az MSZP-nek, mert nem tud elég harcias lenni".

Kiderült azonban, hogy egy szavazatot talán sikerült szerezniük a szocialistáknak. A magát "inkább fideszesnek" valló asszony ugyanis szintén azt közölte, hogy meg volt elégedve a rendezvénnyel, és örül, hogy személyesen találkozhatott Kovács Lászlóval. "Úgy döntöttem, hogy szeretném, ha az András Pista bekerülne a parlamentbe" - mondta a jelölt édesanyjának szomszédságában élő nő, és miközben a biciklit tolta kifelé az udvarról, elmagyarázta, hogy egyéni jelöltként valószínűleg Andrásra fog szavazni, és csak listán a Fideszre.