Háromszázalékos parlamenti küszöböt akar az LMP

Vágólapra másolva!
Több kétharmados támogatással elfogadható törvényt is benyújt a parlament elé az LMP, ha átlépi a vasárnapi választásokon a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A parlamenti küszöböt 3 százalékra csökkentenék, rendeznék a párt- és kampányfinanszírozást és nagyobb beleszólást adnának az embereknek a törvénykezésbe.
Vágólapra másolva!

A magyar demokrácia megújítása érdekében három kérdéskörben kezdeményez változásokat az új Országgyűlésben a Lehet Más a Politika - jelentette be Schiffer András, a párt országos listavezetője kedden budapesti sajtótájékoztatóján. A párt erősítené a parlament ellenőrző szerepét és erősítené az állampolgári részvételt, és úgy módosítanának egy sor szabályt, hogy új pártok is könnyebben kerüljenek be a parlamentbe.

Ha a parlamenti többségnél meghallgatásra találnának az LMP javaslatai, akkor a jövőben nem az Országgyűlés, hanem az Alkotmánybíróság döntene a képviselők mentelmi jogáról, és több jogosítványt kapnának az ombudsmanok is. Az Állami Számvevőszéket is megerősítenék, hogy hatékonyan tudjon küzdeni a korrupció ellen. Alkotmánybíró, számvevőszéki vezető, ombudsman, főügyész és főbíró mindenki csak egyszer lehetne. Ezen kívül minden közhatalmi pozícióban - tehát például az állam- vagy kormányfő esetében is - meghatároznák, hogy egy ember hány cikluson keresztül töltheti be a tisztséget.

Egy sor olyan szabályt is módosítana az LMP, amelyek nehezítik, hogy új pártok kerüljenek a parlamentbe, például az ajánlószelvényeket morális kaucióval helyettesítenék és a parlamentben jutási küszöböt 3 százalékra szállítanák le. A párt a Freedom House és a Transparency International javaslata alapján rendezné a párt- és kampányfinanszírozást (a két civil szervezet törvényjavaslatáról szóló cikkünket itt találja). Beleszólást adna az állampolgároknak a törvényalkotásba a párt, de még azt is lehetővé tennék, hogy a választásokon a pártlistákon szereplő politikusokról is döntsenek. Az önkormányzatokban betiltanák a zárt ülésezést, és kikötnék, hogy a helyi választásokon csak helyi emberek indulhatnak.

Ezeknek a programpontoknak a túlnyomó többségét kétharmados törvények módosításával lehet csak megvalósítani, ezért ha be is jut az LMP a parlamentbe, az ő kezdeményezésük mellett a parlamenti többség támogatására is szükség lenne megvalósításukhoz.