Rendben lezajlott a választás az amerikai kontinensen

Vágólapra másolva!
Kanadában volt aki 800 kilométert utazott azért, hogy leadhassa szavazatát a választások első fordulójában. A Jobbik washingtoni megfigyelője szerint felesleges volt reggel hatkor kinyitni a szavazóhelyeket. Az amerikai kontinensen szombaton rendkívüli események nélkül lezajlott a választás.
Vágólapra másolva!

Rendben, rendkívüli események nélkül lezajlott az országgyűlési képviselő-választás első fordulója helyi idő szerint szombaton az amerikai kontinensen. A legnagyobb névjegyzék New Yorkban volt, ahol 422-en jelentkeztek a szavazásra, közülük 358-an jelentek meg és adták le szavazatukat (84,8 százalék). Washingtonban a névjegyzékben szereplő 122 választópolgárból 93 voksolt (76,2 százalék). A Los Angeles-i főkonzulátusra 129-en regisztráltatták magukat, közülük 100-an voksoltak (77,5 százalék). Öt állampolgárt el kellett utasítani, mert nem kerültek fel a névjegyzékbe.

A két amerikai nagyvárosban főleg az idősebb korosztály képviselői és fiatalok szavaztak. Az amerikai fővárosban a szavazáson Fidesz-KDNP és a Jobbik megfigyelője volt jelen a nagykövetségen (más pártok nem is küldtek megfigyelőket sehová), akik úgy tájékoztatták az MTI-t, hogy minden rendben zajlott, korrekt volt a szavazás, rendellenességet nem tapasztaltak.

A kanadai Ottawában - ahol New Yorkhoz és Washingtonhoz hasonlóan közép-európai idő szerint vasárnap éjjel 1 órakor zárult a szavazás - a 123 regisztrált szavazópolgárból 96-an adták le voksukat (78 százalék). Nagy-Rébék Ferenc, a választási iroda vezetője elmondta: minden tökéletesen rendben volt, nem történt incidens, de többen fájlalták, hogy a torontói főkonzulátus bezárása miatt csak Ottawában élhettek választójogukkal (a 2006-os választáskor még Torontóban is lehetett szavazni).

Sok magyar panaszolta, hogy a nagy távolság miatt nem tudott a fővárosba utazni. Volt, aki a 800 kilométerre levő Windsorból vagy a 600 kilométerre fekvő Hamiltonból utazott Ottawába, többen buszoztak Torontóból vagy Montreálból és baráti társaságok is összeálltak, egy kocsiban látogattak el a nagykövetségre. Nagy-Rébék Ferenc feltételezése szerint ha Torontóban is lett volna lehetőség szavazni, a 123-nál jóval többen jelentkeztek volna.

Latin-Amerikában is szavaztak

Az amerikai kontinensen az első szavazókör az argentin fővárosban, Buenos Airesben zárt be az amerikai keleti parthoz képest egy órával korábban, vagyis közép-európai idő szerint szombat éjfélkor. A külképviseleti névjegyzékben szereplő 11 személyből 10 jelent meg a nap folyamán.

Kubában, a havannai nagykövetségen délig mind a 9 bejegyzett szavazó leadta voksát. A külképviseleti választási irodák elnökei úgy közölték, hogy a reggel 6 és este 7 óra között tartott szavazás derűs hangulatban, "abszolút rendben" zajlott, a szavazók együttműködőek voltak. A mexikói nagykövetségen a névjegyzékben szereplő 8 választópolgárból 7-en adták le szavazatukat, az első szavazó csak fél 12-kor jelent meg.

Néhány választópolgár nem tudta leadni szavazatát, mert nem szerepelt a névjegyzékben. Azt mondták, időben elküldték kérelmüket Magyarországra, ennek ellenére nem kaptak értesítést és a jegyzékben sem szerepeltek. Volt olyan, aki azért nem voksolhatott, mert nem regisztráltatta magát. Azok, akik életükben először szavaztak, emléklapot kaptak. Az amerikai kontinensen a külképviseleti választási irodák névjegyzékeiben szereplő összesen 824 személyből 673-an adták le szavazatukat (81,6 százalék).

Április 24-én második forduló

A magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok a külképviseleteken azokra az egyéni választókerületi képviselőjelöltekre és területi listákra adhatták le voksukat, amelyekre a magyarországi lakcímük alapján jogosultak szavazni. A szavazatokat tartalmazó urnákat a külképviseleteken nem bontják fel, hanem - az amerikai kontinensről már vasárnap - Magyarországra szállítják, és a voksokat bekeverik a szavazópolgár választókerületének egyik urnájába. A második fordulót a magyarországi szavazással egy időben tartják a külképviseleteken, illetve Amerikában egy nappal korábban, április 24-én.

Az amerikai kontinensen összesen 7 helyen, az Egyesült Államokban a washingtoni nagykövetségen, a New York-i és Los Angeles-i főkonzulátuson, továbbá a kanadai, argentin, mexikói és kubai főváros nagykövetségén szavazhattak a magyar választópolgárok. A többi földrész magyar külképviseletein vasárnap folytatódik az első fordulós szavazás.