Vágólapra másolva!
Az idén már a harmadik nagy számlagyárat leplezték le a pénzügyőrök a napokban. Száz cég érintett a dél-alföldi ügyben, egy embert előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte a Vám- és Pénzügyőrség.
Vágólapra másolva!

Huszonegy cég nevében bocsátottak ki fiktív számlákat nyolcvan számlabefogadó gazdasági társaság felé, főként építőipari tevékenység körébe tartozó szolgáltatásról, összesen 1,1 milliárd forint értékben - számolt be a Bács-Kiskun megyében leleplezett számlagyárról Némedi Varga Éva, a VP regionális parancsnokságának szóvivője.

A fiktív számlákat a befogadó cégek az adóbevallásaikban felhasználták, ezzel jelentősen megkárosították a központi költségvetést. Az így felderített adócsalás elkövetési értéke kétszázmillió forint, a pénzmosásé pedig hatvanmillió forint - közölte a szóvivő.

A pénzügyőrök az ország több megyéjében, huszonöt helyszínen tartottak házkutatást. Az okozott kár megtérülése érdekében a vámhatóság 220 millió forint értékű vagyont - ingatlant, készpénzt, gépjárművet - foglalt le. A kihallgatások után őrizetbe vettek egy magyar állampolgárt, akit a Kecskeméti Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Korábbi közlések szerint az idén már két hasonló nagyságrendű bűncselekményt derítettek fel a vámosok. Az egyik számlagyárat a Közép-magyarországi Regionális Parancsnokság, a másikat a Dél-dunántúli Regionális Parancsnokság illetékességi területén számolták fel.