Száz kérdést ragasztott a Fidesz-székház kapujára az LMP

Vágólapra másolva!
Az LMP száz kérdést intézett pénteken a Fideszhez. A párt aktivistái a kérdéseket egy 20 méteres papírcsíkra írták fel, amelyet a Fidesz székházának a kapujára ragasztottak ki. Az LMP az akciót azzal indokolta, hogy szerintük a Fidesz bujkál, titkolózik, nem rendelkezik számon kérhető programmal.
Vágólapra másolva!

Száz kérdést intézett Orbán Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez pénteken az LMP. A párt aktivistái Schiffer András országos listavezetővel együtt a körülbelül 20 méternyi fehér papírcsíkra felírt kérdéseket ragasztották ki a Fidesz fővárosi, VIII. kerületi Szentkirályi utcai székházának kapujára.

Schiffer azt mondta: a Fidesz nem hajlandó a vitára, nem rendelkezik számon kérhető programmal, ők viszont száz órán belül választ szeretnének kapni kérdéseikre. Kérdéseik között szerepel, hogy kötelezővé tenné-e a Fidesz a pártoknak a nyílt kampányszámla használatát, milyen konkrét ügyekben működne együtt az alkotmány módosítása érdekében a Jobbikkal.

Kíváncsiak arra is, hogy milyen garanciákat akar a Fidesz bevezetni a korrupció visszaszorításért, milyen konkrét intézkedésekkel támogatnák a hazai kis-és középvállalkozásokat, illetve felülvizsgálnák-e, és ha igen, mely területeken az új polgári törvénykönyvet.

Az LMP listavezetője kijelentette: kiderült, hogy a legnagyobb ellenzéki párt miért kampányol a "Csak a Fidesz" jelszóval. Azért - mondta - mert csak a Fidesz nem hajlandó a vitára. Az LMP szerint a Fidesz bujkál, titkolózik, nem tekinti felnőttnek a választókat, ami Schiffer András szerint legalább akkora bűn, mintha valaki hazugságokkal nyerne választást. Az LMP már a múlt héten javaslatot tett a pártok listavezetőinek programvitájára, de az ezt előkészítő pénteki egyeztetésre a Fidesz nem küldött senkit.