Óbudán nem találták jogsértőnek Orbán iskolalátogatását

Vágólapra másolva!
Bár korábban az OVB jogellenesnek találta Orbán Viktor egyik iskolai látogatását, a testület egy másik ügyet inkább átadott az óbudai helyi választási bizottságnak, amely úgy döntött: nem volt jogsértő a pártelénök megjelenése a katolikus iskolában. A testület indoklása szerint egyrészt Orbán oktatási időn túl, nagykorú diákoknak beszélt, másrészt ez nem is kampányrendezvény.
Vágólapra másolva!

Nem volt jogsértő Orbán Viktor Fidesz-elnök március 26-i látogatása az óbudai Mustármag Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban - döntött csütörtök este a helyi választási bizottság. A látogatás ellen Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke nyújtott be több kifogást is az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), de a testület elnöke, Szigeti Péter áttette az ügyeket azt a helyi bizottsághoz, amely csütörtök este elutasította azokat.

Szigetvári szerint Orbán Viktor a közoktatási törvény megsértésével folytatott kampánytevékenységet az iskolában, bizonyítékként a Tv2 Napló című műsorának felvételét mellékelte. Az MSZP kampányfőnöke szerint a tudósításból egyértelműen kiderül, hogy az iskolában Orbán "osztályfőnöki óra" keretében politikai, illetve kampánytevékenységet folytatott.

A határozat - amelyet 6:1 arányban fogadott el a testület - szerint az első beadvány nem megalapozott, a többi pedig egyszerűen elkésett: a törvényben előírt háromnapos határidőn túl, négy, illetve öt nappal Orbán iskolai látogatása után nyújtották be. A bizottság az iskolaigazgató nyilatkozata alapján megállapította, hogy az iskolában - amely gimnáziumként is működik - Orbán tanítási időn kívül, nagykorú tanulók előtt beszélt, akik önként vettek részt a rendezvényen.

A bizottság elfogadta egyik tagja hivatkozását is, amely szerint az oktatási ombudsman korábban azt nyilatkozta, hogy "bármelyik iskolába bemehet és ott előadást tarthat egy politikus, ha ez nem tanórán történik, és sem a diákok, sem a tanárok számára nem kötelező a részvétel". Az egyházi és alapítványi iskolák ráadásul határozott világnézetet közvetítenek, aminek a szülők és a gyerekek is tudatában vannak. "Így például egy katolikus iskola igazgatójának joga van ahhoz, hogy keresztény értékeket előtérbe helyező politikust beengedjen az osztályfőnöki órára" - áll a határozat indoklásában.

A választási bizottság emellett azt is megállapította, hogy Orbán iskolai látogatása nem is tartozik a választási törvény (Ve) hatálya alá: "a kifogásolt magatartás a közoktatási törvénnyel és nem a Ve-vel van összefüggésben" - írja az indoklás, ezért a bizottságnak nincs is jogköre eljárni ilyen ügyekben. A testület nem fogadta el azt az érvelést, hogy az iskolában megjelenő pártelnök már önmagában kampánytevékenységet jelent. A határozat ellen a Fővárosi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.

Az OVB egy korábbi határozatában még érdemben megvizsgált egy hasonló beadványt, és a múlt héten el is marasztalta a Fideszt, amiért Orbán a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában kampányolt (a látogatásról és a vitáról itt olvashat).