Koszovói albánokat csempészett egy lefülelt banda Magyarországra

Vágólapra másolva!
Szervezett embercsempész bandára csaptak le a rendőrök. Az illegális bevándorlókat kétezer euróért a Dráván, csónakkal csempészték be, majd továbbutaztatták őket Ausztria felé.
Vágólapra másolva!

Embercsempész bandát leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A csoport a Dráván keresztül, csónakon juttatott el koszovói albánokat Magyarországra, majd Budapesten keresztül Ausztriába vitték őket. Az eddigi adatok szerint mintegy 30 embert csempésztek át a gyanúsítottak fejenként 2000 euróért. A végső úticél Svájc, Németország vagy Ausztria volt.

A nyomozók szerint volt olyan is, akit vagyon elleni bűncselekményekre akartak használni a csempészek. A bűnszervezet a nyomozók szerint 2009 februártól tevékenykedett. Az ügyben hat gyanúsított van, akik közül szerdán négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a mosonmagyaróvári bíróság.

Boross Zoltán, az NNI kiemelt migrációs ügyek osztályának vezetője elmondta: az ügy nyomozása tavaly október közepén indult, amikor elfogtak egy magyar férfit az M1-as autópályán Hegyeshalom térségében. A férfi három koszovói albánt próbált Ausztria felé csempészni. A nyomozás során, főként a csempészett emberek vallomásaiból kiderült, hogy a Dráván keresztül, csónakon jöttek Magyarországra.

A felderítő munkába a svájci és a német hatóságokat is bevonták. Kiderült, hogy egy Budapesten letelepedett koszovói albán volt a főszervező, ő tartotta a kapcsolatot egy koszovói albánnal, aki segített az embereket a horvát határhoz szállítani. A rendőrök szerint nagyon ritka, hogy az embercsempészek a Dráván keresztül utaztatják az illegális bevándorlókat.

A migránsokat Verőcére vagy Pitomacsa településekre szállították, onnan egy magyar házaspár kísérte el őket a horvát-magyar határhoz és egy másik magyar pár vitte őket át csónakon a Dráván. Egyszerre mindig kevés embert utaztattak és általában személyautóval, hogy ne legyenek feltűnőek.

A csoportra március 29-én csaptak le összehangolt akció keretében, több helyszínen házkutatást is tartottak. Hamis papírokkal, például belga tartózkodási engedéllyel utaztatták a koszovói albánokat, akik vagy már kint élő családjukhoz tartottak, vagy a jobb élet reményében vállalkoztak az illegális kiutazásra.

A csoport tagjai tettükért akár 16 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A nyomozók szerint az ügyben hamarosan további gyanúsítások várhatóak.