Orbánt és Gyurcsányt is lenyomta szavazóinknál Bajnai

Vágólapra másolva!
Az [origo] szavazásán részt vevő olvasóink szerint Gyurcsány Ferencnél jelentősen, Orbán Viktornál pedig egy kicsivel, de jobban végezte miniszterelnöki teendőit Bajnai Gordon kormányfő, aki csütörtökön összegezte kormányának közel egyéves munkáját. Ennek ellenére a szavazók többsége nem bízik a kormányban.
Vágólapra másolva!

Olvasóink csütörtökön élőben követhették Bajnai Gordon kormányfő sajtótájékoztatóját, ahol kormánya közel egyéves munkáját értékelte. A beszéd közvetítése közben rövid kérdések tűntek fel, amelyekre olvasóink igennel vagy nemmel válaszolhattak. Összegyűjtöttük a legérdekesebb szavazati arányokat.

Olvasóink szerint Bajnai nem teljesített rosszul kormányfőként. A szavazáson részt vevő olvasóink (703 ember) 48,65 százaléka volt elégedett Bajnai munkájával, a többiek nem. A szavazáson részt vevők szerint viszont Bajnai jobb kormányfő volt elődjénél, Gyurcsány Ferencnél és az 1998-2002 között kormányzó, a közvélemény-kutatások alapján várhatóan a következő kormányt vezető Orbán Viktornál is. A szavazók (746 ember) 76 százaléka mondta azt, hogy Bajnai jobb miniszterelnök, mint Gyurcsány és (843 ember) 54,6 százaléka szerint Orbánnál is jobban vezette az országot.

Ennek ellenére nem egyértelműen pozitív Bajnai munkájának megítélése a szavazók szerint. A szavazáson részt vevők (826 ember) 35 százaléka mondta azt, hogy bízik a kormányban. Egy másik kérdésünkre a válaszadók (640 ember) 39 százaléka mondta azt, hogy történtek alapvető reformok az elmúlt 1 évben.

Bajnai hosszan ecsetelte csütörtöki beszédében, hogy a kormány munkája szerinte megteremtette a gazdasági növekedés lehetőségét és segített elkerülni a válság legrosszabb hatásait. Ennek ellenére mindössze a szavazók (805 ember) 22 százaléka mondta azt, hogy javult az anyagi helyzete az elmúlt egy évben. Bajnai beszélt arról is, hogy a kormány munkája megteremtette a lehetőséget arra, hogy a térségben az erre váró országok közül Magyarország vezethesse be először az eurót. A szavazásunkon részt vevők (795 ember) mindössze 26 százaléka bízik ebben, a többiek szerint a cseheknek előbb lesz eurójuk.

Tudja meg azt is, igazat mondott-e Bajnai!