"Tartottam ettől az iskolától" - interjú Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitánnyal

Vágólapra másolva!
Ártatlannak vallja magát a csepeli kettős gyilkossággal összefüggésben indult bűnpártolási ügyben Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitány. Császár szerint a meggyilkolt intézményvezető, Takács József már halála előtt hónapokkal panaszkodott arra, hogy az egyik későbbi gyanúsított, Deme Gábor "elrontja az iskolát", de azt állítja: feljelentést csak a gyilkosság délelőttjén emlegetett először Takács. A gyilkosság előtt egy hónappal történt egy másik bűncselekmény is a csepeli iskolában: betörtek Takács irodjába - erősítette meg az [origo] információját Császár, aki szerint a BRFK ezt az ügyet együtt vizsgálja a Deme ellen gazdasági bűncselekmények folyó eljárással. Császár az [origo]-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy egy méltánytalannak érzett állásajánlat miatt vonult nyugállományba a rendőrségtől.
Vágólapra másolva!

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én kettős gyilkosság történt: agyonlőtték az intézményvezetőt, Takács Józsefet és helyettesét, Papp Lászlót. A rendőrség másnap őrizetbe vette a két gyanúsítottat: a csepeli MSZP-ben is tevékenykedő Deme Gábort, aki az iskola gazdasági igazgatója volt, és a gondnoki feladatokat ellátó K. Tamást. Ők azóta is előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség a gyilkossági üggyel párhuzamosan nyomoz az iskolában történt gazdasági bűncselekmények miatt is, ezeknek ugyanis a rendőrség szerint köze lehetett az emberöléshez, annak "motivációjaként is szolgálhattak". A gyilkosság idején Császár Mihály volt Csepel rendőrkapitánya, de nem sokkal később - egy másik ügyben indult büntetőeljárás miatt - leváltották.

Császár neve márciusban merült fel a kettős gyilkossággal összefüggésben, miután kiderült, hogy az egyik áldozat, Takács nála járt a halála délelőttjén, és feljelentést készült tenni gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt. A BRFK március végén annak tisztázását kérte az ügyészségtől, hogy az egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, illetve annak megállapítását is kérték, hogy milyen kapcsolata volt az emberölés elkövetésével gyanúsított K. Tamással. (A rendőrségi vizsgálatról és az ügyészség nyomozásáról bővebben itt olvashat.) Az ügyészség megindította a nyomozást hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanúja miatt.

Császárt azonban a mai napig nem hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség - közölte Császár ügyvédje, Hegedűs László csütörtökön az [origo]-val, mielőtt irodájában interjút készítettünk Császárral.

Hegedűs László az [origo]-nak elmondta: ügyfelét eddig csupán a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya hallgatta ki tanúként a csepeli emberölési ügyben tavaly több alkalommal. Az ügyvéd szerint fogalmilag kizárt a bűnpártolás, mert szerinte Császár senkinek nem nyújtott segítséget, hogy a hatóság elől meneküljön, nem hiúsította meg a büntetőeljárás sikerét, sőt abban aktívan közreműködött, és semmilyen előny biztosításában nem vett részt. "Egy hibája volt, hogy nem kezelte megfelelően a sajtót" - mondta Hegedűs. (Itt olvashat a sajtónyilatkozatról, amelyre Hegedűs célzott.) "Érdekesnek tartom, hogy a sajtóban tett nyilatkozatok és vélemények alapján egyáltalán elindult a büntetőeljárás."

- Az ügyvédje elmondta, hogy önt még nem hallgatta ki az ügyészség gyanúsítottként a bűnpártolási ügyben. Tud arról, hogy az ön személyén kívül kiterjed-e még valaki másra ez a nyomozás?

- Nem tudom, és felháborítónak tartom ezt a feltételezést a bűnpártolásról. Úgy gondolom, hogy nem követtem el semmiféle jogsértést.

- Arról tud, hogy K. Tamást kihallgatták-e az ügyben, ő tett-e valamilyen vallomást az ön személyére vonatkozóan?

- Én nem tudok erről. Nem tudom, hogy milyen bűnpártolás az, amikor történik egy emberölés, és az emberölés feltételezett, alaposan gyanúsítható elkövetője le van tartóztatva.

- Az ügyvédje említette, hogy ön aktívan részt vett a gyanúsítottak kézre kerítésében. Beszélne arról, hogy mi történt a gyilkosság után? Mit tett ön, mivel segítette a BRFK munkáját?

- Az emberölés tudomásra jutását követően a helyszíni munkában tevékenykedtem, elemző és értékelő munkát végeztünk ott a parancsnoktársakkal. A helyszín elemzését követően, mivel hely- és személyismerettel rendelkeztem, rögtön láthatók voltak bizonyos nyomok, elváltozások - amelyeket a nyomozás érdekében én nem kívánok részletezni - , amelyek arra utaltak, hogy az elkövetéssel kik gyanúsíthatók. Én voltam az a rendőr, aki észrevételeztem például a taposási nyomok eredetét, és én voltam az például, aki a meglőtt biztonsági őr őrzésére intézkedéseket hoztam. Már a helyszínen észrevételeztem, hogy itt egy 2-3 millió forintos elszámolási dolog vetődött fel Takács József és Deme Gábor között. Ismereteim szerint a BRFK nem csupán emberölés, hanem gazdasági bűncselekmény miatt is folytat nyomozást, ez például rögtön innen eredt.

- Tehát ez az információja korábbról származott?

- Takács József egy baráti beszélgetésen, 2008 szeptemberében jelezte ezt. Hangsúlyozni szeretném, hogy engem a rendőrség kihallgatott tanúként a gyilkosságot követően, és én ott elmondtam mindezt. A sajtóban felvetődött hírek ellenére sem adott tájékoztatást a BRFK arról, hogy mi van ebben az ügyben. Hiába kerestem többször a BRFK sajtószolgálatának vezetőjét, a telefont sem vette fel. Mindössze egy sms-t küldött, hogy majd visszahív, ami azóta sem történt meg. Tehát teljesen elzárkóztak a személyemtől, és nem tájékoztatták a sajtót arról, hogy én ebben az ügyben milyen vallomást meg nyilatkozatot tettem. Nyilvánvalóan a nyomozás érdekeire lehet hivatkozni ebben a kérdéskörben. Én ott a helyszínen is jeleztem már azt, hogy egy 2-3 millió forintos elszámolási vita van. Takács 2008-ban mondta nekem, hogy a Deme az iskolát elrontja, mert szerelmes. Vicces megjegyzések hangzottak el, majd ezt követően 2008 decemberében közölte velem Takács József, hogy Deme Gábort el fogja küldeni az iskolából.

- Milyen összefüggésben lehet az, hogy Deme Gábor szerelmes, azzal, hogy gazdasági bűncselekményeket követ el?

- Hát én ezt nem tudom.Takács így fejezte ki magát, hogy "baj van a suliban, hogy Deme elrontja, mert szerelmes". Én még viccesen megjegyeztem neki, hogy "Mi van, Jóska, irigy vagy?" Nevettünk rajta egy jót, majd komolyra váltotta a szót. "Nem, nem, sajnos probléma van a suliban." Utána ez sokáig nem volt beszédtéma közöttünk, csupán decemberben.

- Ha 2008-ban vetődött fel először, hogy Takács gazdasági bűncselekményre gyanakodik, miért nem tett korábban feljelentést?

- Nem, nem gazdasági bűncselekményről beszélt, hanem arról, hogy gond van az iskolában a Demével, elrontja az iskolát, mert szerelmes lett. Nem bűncselekményről beszélt. Nem volt téma, hogy sikkasztott-e Deme. Én nem tudom, hogy sikkasztott-e, erről fogalmam sem volt. Nem volt beszédtéma köztünk az iskolának a kérdése, amikor találkoztunk.

- Mennyire voltak gyakoriak ezek a találkozások ön és Takács József között?

- Pontosan nem tudom megmondani, de amikor decemberben bent volt nálam, és jelezte, hogy ki fogja rúgni a Demét, mert az iskolában problémák vannak, én az után nem is találkoztam vele, csak a halála napján, január 7-én. Tehát volt egy hosszú időszak, amikor egyáltalán nem találkoztunk, hiszen január 7-én említette, hogy még itt van a bor, amelyet karácsonyra szánt nekem, lent van a kocsijában.

- Az [origo] információi szerint 2008. december 9-re virradóra Takács észrevette, hogy betörtek abba az irodába, amelyet K. Ildikóval osztott meg, az iskolának azzal az alkalmazottjával, akit Deme mellett szintén meggyanúsított a rendőrség sikkasztással, csalással és okirat-hamisítással. Eltűnt egy laptop, egy pénzkazetta 800 ezer forinttal és ismeretlen összegű tankönyvpénzzel, kulcsok, pecsétek és egy pénzfelvételi bizonylat. Ebben az ügyben tett feljelentést Takács?

- Igen, ennek a feljelentésnek az ügyében jött be hozzám a halálának a napján. Ebben az ügyben a BRFK XXI. kerületi kapitánysága folytatta abban az időben a nyomozást.

- Tudja, hogyan áll ez a nyomozás?

- Nem tudom, mert 2009. március 12-én a főkapitány úr az én vezetői megbízásomat visszavonta. A gyilkossági ügy kapcsán ezt a betörési ügyiratot is magukhoz vonták a központi szervek. Tehát odavette ezt is a BRFK.

(Az [origo] az előző héten több kérdéssel kereste meg a BRFK kommunikációs osztályát a csepeli kettős gyilkosság ügyében. Többek között a betörésről is érdeklődtünk, de az erre vonatkozó kérdésekre egyáltalán nem tért ki a BRFK-tól kapott válasz, amely azzal zárult: "az ügyekben a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információval nem áll módunkban szolgálni" - a szerk.)

- Ezek szerint márciusig még biztosan nem zárult le a nyomozás?

- Addig biztos, hogy nem, mert odacsatlakoztatták ehhez a gazdasági bűncselekményhez.

- Úgy tudjuk, hogy az iroda kifosztásánál nem volt nyoma erőszakos behatolásnak. Emlékszik erre?

- Nem tudom, rendőri vezetőként az ügyeknek a részleteit nem ismertem, és ezt sem.