Kósa feljelentést tesz a megvesztegetős videó miatt

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos debreceni fideszes polgármester feljelentést tesz amiatt a felvétel miatt, amelyen egy férfi arról beszél, hogy személyesen vitt kenőpénzt a fideszes politikusnak. Kósa szerint a felvételen elhangzottakból semmi sem igaz. A videón beszélő férfi szerdán több napilapnak is azt nyilatkozta, hogy állításait kényszer hatására tette, feljelentése is erről szól. A férfi által a videón említett cég valóban létezik. A cég mára az APEH adóslistáján szerepel, bár a cég vezetője szerint már rendezték tartozásukat.
Vágólapra másolva!

Létező cégekre és valós személyekre egy, az interneten megjelent videofelvételen Rónai Attila, a DEGA Ingatlanfejlesztő Kft. munkatársa, aki a felvételen azt állítja: személyesen vitt több alkalommal kenőpénzt Kósa Lajos debreceni fideszes polgármesternek. A Magyar Nemzet és a Népszabadság szerdai számában Rónai azt állította, nemzetbiztonsági tisztekként bemutatkozó férfiak vették rá zsarolással a videó elkészítésére. Kósa közleményében képtelenségnek minősítette az állításokat, és a HírTV-nek azt mondta, politikai célokra használják a nemzetbiztonsági szolgálatot (Rónai állításáról és Kósa reakciójáról itt olvashat).

A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának illetékese szerda délután a közölte: hamisak azok az állítások, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivatalt bármilyen módon összekapcsolják az internetre kerültvideóval. A közlemény szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal Rónai Attilával semmilyen kapcsolatban nem állt, és így nem alkalmazhatott semmiféle pressziót, kényszerítést vele szemben.

Rónai a videón azt állítja, a DEGA Kft. debreceni, a 47-es főút melletti ingatlanokat akart átminősíttetni, amit szerinte Kósa hozzájárulása nélkül nem lehetett volna megtenni, ezért kellett nagy összegű készpénzt adni a polgármesternek (a szabályozás megváltoztatásához valójában a közgyűlés döntése szükséges; a debreceni közgyűlésben 1998 óta fideszes többség van). Rónai a szerinte 2007 augusztusában készült videón azt mondja, hogy 2-3 évvel korábbi, vagyis 2004-2005-ös történetről beszél.

Bencze József országos rendőrfőkapitány a Duna TV szerda reggeli műsorában azt mondta, Rónai a videó megjelenése után (a felvételt a múlt hét csütörtökön töltötték fel a Youtube-ra) bement a rendőrség panaszirodájába, és a videón elmondottaknak "megfelelő tartalmú feljelentést tett". A BRFK délutáni csütörtök délutáni tájékoztatása szerint azonban Rónai kényszerítés miatt tett feljelentést a rendőrségen. A rendőrség megkeresésünkre küldött közleménye szerint a BRFK "a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról megnyugtatóan nem lehetett állást foglalni, feljelentés kiegészítést rendelt el".

Kósa szerdán azt közölte: a felvétel miatt büntetőfeljelentést tesz. A Fidesz alelnöke szerdán a debreceni városházán újságírók előtt írta alá a feljelentést. Kósa közölte: hozzá van szokva a rágalmazásokhoz a választások előtt. 2002-ben örömlányokkal hozták összefüggésbe, 2006-ban pedig az úgynevezett "Sutka-levéllel" próbálták lejáratni. Eddig mindegyik ügyben indított jogorvoslati eljárást, amit megnyert - mondta. A politikus kijelentette: semmi nem igaz abból, ami a videón elhangzott, amit azóta a nyilatkozó férfi is megerősített, mondván, hogy kényszerítés hatására cselekedett.

A politikus azt mondta: a DEGA Kft.-ről azt mondta: a debreceni önkormányzatnak jelenleg két ügye van a céggel. Az egyik, hogy a Dega tiltakozott egy szabályozási terv módosítása ellen, amit a helyhatóság - saját érdekét előtérbe helyezve - nem vett figyelembe. A másik: a Dega kérte egy tulajdonában lévő terület átminősítését azzal az indokkal, hogy az önkormányzat ott gazdasági övezetet kíván kialakítani. Ez nem így van, a föld tehát marad mezőgazdasági terület - mondta Kósa.

Létező cég

A magánszemélyek tulajdonában lévő DEGA FB Kft. 1994 óta létezik, bár 2004-ig nem ez volt a neve. A cég székhelye többször változott, 1999 és 2004 közt Debrecenben volt, ma viszont már Budapesten. A cég honlapján azt írják: "Tevékenységünk súlypontja jelenleg a Debrecen Airport Kereskedelmi és Ipari Park elnevezésű ingatlanfejlesztés lebonyolítására helyeződik, amely program megvalósítása során saját és partnerünk, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. érdekeltségébe tartozó ingatlanok együttes fejlesztése folyik."

Az Airport Debrecen Fejlesztési Programnak saját honlapja is van, ezen azt írják, hogy a DEGA FB Kft. 1999-ben kezdte meg az munkálatokat, folyamatosan vásárolták meg a földterületeket, és elkészítették a szabályozási tervet, mely alapján a területek egy jelentős hányadát kivonták a mezőgazdasági művelés alól.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3j4m5aIU8IFqBWGe
Az állítólag zsarolással kikényszerített nyilatkozat

A debreceni közgyűlés 2004 decemberében foglalkozott a déli iparterület fejlesztésével. Az előterjesztés szerint a közgyűlés egyetértett azzal, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Rt. megvásárolja a Raiffeisen Ingatlan Vagyonkezelő Kft. százszázalékos tulajdonában lévő SCTO Hajdúság Kft. nevű projektcéget. Ez a kft. azért volt értékes, mert korábban megvett a DEGA Kft.-től egy 80 hektáros területet a repülőtér mellett nettó 2,4 milliárd forintért. A vételárat az SCTO a Raiffeisen Banktól felvett hitelből finanszírozta, a hitel fedezete a megvásárolt ingatlan volt. Az SCTO - a telekkel és az azt terhelő milliárdos hitellel együtt - a vagyonkezelő 100 millió forintért vásárolta meg, majd átnevezték Airport Invest Kft.-re, majd a céget 2007 őszén megszüntették. A város vagyonkezelő holdingja az előterjesztés szerint azért vásárolta meg a területet, mert a másik, az úgynevezett nyugati ipari park, már megtelt, de szükség volt a területre a tervezett európai spallációs kutatóközpont (az ESS) megépítése miatt.

Rónai állítása szerint a kenőpénzt Takács Lászlón keresztül fizették, aki Rónai szerint Kósa bizalmi embere volt. Rónai azt is állította, hogy támogatniuk kellett a Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapatot is. Takács 2000-től 2006. október 27-ig volt tagja a vagyonkezelő holding igazgatóságának. 2008 januárjáig igazgatósági tagja volt a Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapatot működtető Debreceni Városi-Egyetemi Kosárlabda Zrt.-nek is. Kósa a Népszabadságnak elismerte, hogy a DEGA 2005-2006-ban mintegy 50 millió forint értékben kötött reklámszerződést az azóta megszűnt kosárlabdacsapattal. (Korábban cikkünkben az szerepelt, hogy Takács 2007 végéig a cégcsoporthoz tartozó Debrecen Airport Kft. igazgatója volt és 2007 végén jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt. Ezeket a bűncselekményeket még 2002-ben, az akkor fideszes vezetésű megyei közgyűlés alelnökeként követte el: a megyei kórház új pszichiátriai részlegének építésekor maga intézkedett egy olyan számla kifizetéséről, amely mögött nem volt valódi teljesítés. Ez az információ teljesen téves, Takács Lászlót sosem ítélték el hűtlen kezelés miatt és nem volt az Debrecen Airport Kft. igazgatója sem. A tévedésért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük - a szerk.).

A Debreceni Önkormányzat Népszabadságnak küldött válaszai szerint az önkormányzat a DEGA Kft. részére nem értékesített ingatlant, ahogy "tudomásunk szerint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., illetve tagvállalatai sem". Az önkormányzat szerint "2008-ban a DEGA Kft. megbízottja kezdeményezte az ipari parktól délre eső területek bevonását az ipari parkba és azok mezőgazdasági művelésből való kivonását. A kérést az önkormányzat nem támogatta, a területek azóta is termőföldként vannak nyilvántartva". Az önkormányzat azt állította, hogy 2008-ban megkereste a DEGA Kft. az önkormányzatot azzal is, hogy "az önkormányzat által a Déli Ipari Parkban kezdeményezett szabályozási terv módosítás sérti a DEGA Kft. érdekeit, és kérte a szabályozási terv módosításának átdolgozását. Az önkormányzat a kérést nem támogatta, a szabályozási terv módosítást az eredeti változatban készíti elő".

V. Nagy László, a DEGA Kft. ügyvezetője az [origo]-nak szerda este azt mondta - hasonlóan Kósa Lajos korábbi nyilatkozatához -, hogy a területen 1999 óta nem volt átminősítés, így Rónai állításai sem lehetnek igazak a megvesztegetésről. Úgy fogalmazott, hogy nincs okuk kételkedni Rónai szavaiban, amelyek szerint fenyegetéssel vették rá a Kósát vádló videó elkészítésére. V. Nagy azt nem tudta megmondani - ennek szerinte utána kellene nézni -, hogy 1999 előtt minősíttették-e át a szántóföldet ipari ingatlanná, esetleg már átminősítve vásárolták meg azt.

Már kifizették

Az [origo] szerdán reggel és délelőtt hiába kereste többször is a céget budapesti telefonszámán, nem vették fel a telefont. A DEGA Kft. bevétele a mérlegbeszámolók szerint 2007-ben több mint egymilliárd, 2008-ban 300 millió forint volt, és 2008-ban 361 millió forint adózás előtti nyereséget ért el. A cég ennek ellenére szerepel az APEH adóslistáján is, ami azt jelenti, hogy több mint 100 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak, több mint fél éve. V. Nagy az [origo]-nak azt mondta, a tartozásukat már rendezték, csak az APEH lassú adminisztrációja miatt szerepelnek a listán.

Rónai Attila a Magyar Nemzetnek azt állította, egy P. Tamás nevű férfi keverte őt az ügybe, ő mutatta be az állítólagos nemzetbiztonsági tiszteknek is. P. Tamás a lap szerint azonos az 1990-es évek olajbotrányaiban érintett Energol Rt. egyik tulajdonosával, aki ellen 1997-től kezdve nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, de évekig sikeresen bújkált külföldön, így elévültek a terhére rótt bűncselekmények. Az Energol-ügy 2007 végén, 11 évnyi eljárás után zárult le. A legtöbb vádlottat vagy felmentették, vagy csak anyhe ítéleteket szabtak ki rájuk (erről itt olvashat).