Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki vasárnap este Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő házában, a földszinti szaunában. Gyurcsány nem volt otthon a tűz keletkezésekor, de három embert létrával kellett kimenteni az erkélyről. A korábbi kormányfő egyik fia enyhe füsmérgezést szenvedett, de nem kellett kórházba vinni. Gyurcsány szerint háztartási baleset történt.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök Szemlőhegy utcai házának szaunájában vasárnap kora este. Gyurcsány az MTI-nek azt mondta: egy egyszerű háztartási baleset történt, de a tüzet a tűzoltók megfékezték. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta: a tűz a ház földszintjén keletkezett, ahol a medencetérben egy faszerkezetű szauna és pihenőrész van, ebben a szaunában csaptak fel a lángok, egy körülbelül 25 négyzetméteres területen. A kiérkező tűzoltók azt tapasztalták, hogy sűrű fekete füst gomolyog ki az épület ajtaján és ablakain.

A házból a végleges adatok szerint hét embert mentettek ki, hármukat az erkélyről, létrával, a többieket az épületből kísérték ki. Egy 20 éves fiatalember - Gyurcsány Ferenc egyik fia - vérében a megengedett értéknél magasabb szénmonoxid koncentrációt mértek, ezért a helyszínen oxigénterápiában részesítették, és mire a mentők kiértek, már annyira jól volt, hogy visszautasította a kórházba szállítást.

Gálik Viktória, a korábbi miniszterelnök védelmét ellátó Köztársasági Őrezred szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta: sz őrezred munkatársai észlelték a füstöt, majd a tüzet, értesítették a tűzoltókat és végig segédkeztek nekik a mentésben. Az eset idején védett személyek - vagyis Gyurcsány Ferenc és felesége - nem tartózkodtak az épületben. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint este fél nyolc körül Gyurcsány Ferenc már biztosan a ház előtti útszakaszon volt, amit kordonnal zártak le.

A Gyurcsány család a korábbi kormányfő tájékoztatása szerint nem tölti otthon az éjszakát, rokonoknál, ismerősöknél alszanak. Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy a ház biztosítva volt, a kárfelmérés és helyreállítás hétfőn kezdődhet el. A tűz okát a tűzoltóság a rendőrséggel és a Köztársasági Őrezreddel közösen vizsgálja.