Kommandósok fogták el a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint egy közúti ellenőrzés során próbált meg pénzt kizsarolni egy férfitől két Békés megyei rendőr. A pénz átadására az egyik rendőr a barátnőjét küldte el, akit a nyomozók tetten értek. A két rendőrt kommandósok fogták el.
Vágólapra másolva!

Vesztegetés miatt folyat nyomozást két rendőr és egyikük barátnője ellen a Gyulai Nyomozó Ügyészség; a rendőröket kommandósok segítségével fogták el - írta kedden a Békés Megyei Online (Beol) kedden. A két rendőr, akik a gyulai határrendészeti kirendeltség munkatársai, még március 19-én igazoltattak Gyulán egy Csongrád megyei férfit. Megszondáztatták, majd közölték vele, hogy ittasan vezetett, ezért elvehetik a jogosítványát, vagy "üzleti alapon" is elrendezhetik az ügyet.

Mivel a férfinál nem volt elég pénz, elkérték a telefonszámát és megkérdezték, mikor jön ismét Békés megyébe. Ezt követően az egyik rendőr többször is felhívta a férfit a pénz átadásával kapcsolatban, majd hétfőre megbeszéltek egy találkozót Békéscsabára, ahová a rendőr a barátnőjét küldte el, aki átvette a vesztegetési pénzt. A nyomozó ügyészség munkatársai tetten érték a nőt, a megyei főkapitányság kommandósai pedig elfogták a két rendőrt.