Az automaták bosszantják a regisztrációs jeggyel utazókat

Vágólapra másolva!
Hétfőtől a díjmentes utazásra jogosultaknak is jegyet kell váltaniuk a helyközi buszjáratokra és vonatokra. Az [origo] tudósítójának tapasztalatai szerint az új rendszer bevezetése nem okozott fennakadást, a Nyugati pályaudvaron zavartalan volt a közlekedés, nem alakultak ki hosszú sorok a jegypénztáraknál sem. A jegyellenőrök azért találkoztak olyanokkal, akik nem voltak tisztában az új rendszerrel, de azt mondták, egyelőre elnézőek.
Vágólapra másolva!

Nem okozott gondot az úgynevezett regisztrációs jegy hétfői bevezetése - mondta több nyugdíjas az [origo] tudósítójának hétfőn reggel a Nyugati pályaudvaron. Március elsejétől minden helyközi buszjáratra és vonatra regisztrációs jegyet kell váltani - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) február közepén.

A regisztrációs jegy lényege, hogy hétfőtől a díjmentes utazásra jogosultak (a 6 év alattiak és 65 év felettiek) térítésmentes jeggyel utazhatnak a helyközi vonatokon és buszjáratokon. A regisztrációs jegy meglétét az egyéb jegyekhez és bérletekhez hasonló módon ellenőrzik majd. A bevezetés hónapjaira türelmi időt kapnak az utasok, a regisztrációs jegy nélkül utazóknak csak 2010. július elseje után kell 500 forint pótdíjat fizetniük.

Az [origo] által megkérdezett nyugdíjasok szerint az egyetlen problémát az okozza, hogy nem lehet regisztrációs jegyet váltani a jegyautomatákból, így mindenkinek a pénztárban kell sorba állnia, aki ilyet jegyet akar. Ezt többen kis kényelmetlenségként élték meg, ugyanakkor mindannyian azt mondták, hogy a pénztáraknál nem volt torlódás és erről számolt be az Inforádió is. Egy Dunakesziről érkező idős nő szerint ott sem volt probléma a jegykiadással. Egy kisgyerekes anyuka viszont arra panaszkodott, hogy bár szerinte az idősek ráérnek, "a kisgyerekeseknek kényelmetlen a sorban állás".

"Napok óta kérdezgetnek a regiztrációs jegyről" - mondta az [origo]-nak a Nyugati jegypénztárában dolgozó asszony. Szerinte a legtöbb probléma azzal van, hogy az emberek nem tudják, hogy meg kell mondaniuk azt is a jegy kiváltásakor, hogy hová utaznak. Többeknek nem világos az sem, hogy nincs retúrjegy.

Egy idős gödi asszony úgy készült a váltásra, hogy négy napra előre megvette a regisztrációs jegyet. Retúr regisztrációs jegyet nem tudott adni neki a pénztáros, ezért külön kellett kiváltania minden irányba a jegyet. "Ez 4 napra 8 plusz papír" - mutatta a tűzőgéppel a menetjegyhez tűzött igazolást. "Nem tartom jó ötletnek, hogy csak a statisztika miatt ennyi pénzt elköltenek a papírra" - mondta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A legtöbb idős utas megváltotta a regisztrációs jegyet

A Nyugatiban dolgozó jegykezelők pedig azt mondták, az utasok többsége tisztában van az új szabállyal. Egyikük mindössze 1-2 olyan emberrel találkozott, aki nem tudta, hogy regisztrációs jegyet kell váltania, egy másik viszont azt mondta, jó ha minden ötödik ember ismeri az új szabályokat. A jegykezelők egyelőre elnézőek azokkal, akik nem tudják, hogy változott a rendszer, az ő figyelmüket "udvariasan felhívják", hogy mától kell a jegy.

Egyszerűbbé válhat a késések megtérítése

A regisztrációs jegy bevezetésével tisztább lesz a jogviszony az utasok és a közlekedési társaságok között - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter pénteken. A miniszter szerint a jegytípus bevezetésének az a célja, hogy adatokat szolgáltasson a díjmentesen közlekedők utazási szokásairól, amelyekről jelenleg csak becslések vannak. Mivel a jegy adatokkal szolgál a jellemző utazási távolságokról és időszakokról, bevezetése segíthet a menetrendek elkészítésében is.

Az új jegytípusnak ugyanakkor utasjogi szempontból is van jelentősége, mivel a késések vagy baleseti károk megtérítése egyszerűbbé válhat a díjmentesen utazók számára.

A KHEM szerint az átálláshoz az érintett vállalatoknak el kellett végezni a pénztárgépek és fedélzeti eszközök átprogramozását, és a pénztárosok, járművezetők és jegyvizsgálók is külön oktatásban részesültek.

A MÁV és a Volán készen áll

A közösségi közlekedési szolgáltatók - a Volán-társaságok, a MÁV-START és a GYSEV - felkészültek a regisztrációs jegyek kiadására - mondták az érintett társaságok vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon.

Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a díjmentesen utazók az ingyenes regisztrációs jegyet megválthatják a gépesített pénztárban, ha ilyen nincs, a vonaton a jegyvizsgálónál. Az utasok az internetes vasúti jegyértékesítési rendszert is igénybe vehetik abban az esetben, ha a regisztrációs jegyen kívül más jegyfélét is vásárolnak, például pótjegyet. Telefonon is lehet regisztrációs jegyet rendelni feláras vonatokra, például az InterCity-kre. Továbbá lehetőségként 60 nappal előbb, elővételben is lehet kérni a regisztrációs jegyet a vasúton.
A regisztrációs jegy az érvényesség első napját követő 24 óráig lesz érvényes, és lehetőség lesz az utazás megszakítására is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A regisztrációs jegyre kötelezettek listája
(A MÁV-dolgozóknak az eredeti tervekkel ellentétben mégsem kell jegyet váltaniuk)

Kozák Tamás elmondta, hogy a vasutas munkavállalók regisztrációját a cég üzletszabályzatában rendezik, nekik nem kell ilyen jegytípust kérniük. A MÁV-START-nál a regisztrációs jegy bevezetése és fenntartása legfeljebb 330 millió forintba kerül - derült ki a sajtótájékoztatón.

Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója azt mondta, hogy a helyközi autóbusz-közlekedésben elkerülhetetlen, hogy az egyébként is nagyobb utaslétszám esetén a várakozási idő megnövekedjen. A Volán társaságoknál 10-15 forint között van a regisztrációs jegy előállítási költsége.