Vágólapra másolva!
Öt év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Kaiser Edét csaknem tíz évvel ezelőtt elkövetett lopások miatt, az ítélet jogerős. Kaisert korábban tévesen bűnösnek mondták ki a móri mészárlás elkövetésében is, amelytől külön kezelték ezeket a bevásárlóközpontokban elkövetett lopásokat. Társa, a móri perben szintén megvádolt Hajdú László egy évet kapott.
Vágólapra másolva!

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság csütörtökön Kaiser Edét mintegy 10 évvel ezelőtt elkövetett különböző vagyon elleni bűncselekmények, elsősorban lopások miatt. A bíróság összesen 12 rendbeli lopás és társtettesként elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek Kaisert, akit a móri bankrablás miatt korábban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

A móri perben a nyomozó hatóság, majd a bíróság felvázolta Kaiser Ede bűnözői karrierjét, eszerint Kaiser csepeli barátaival egyre súlyosabb bűncselekményeket követett el, aminek csúcsa volt a móri mészárlás. A lopásokra már a móri ügy nyomozása során fény derült, ám külön ügyként kezelték ezeket a nem erőszakos bűncselekményeket.

Kaiser és társai még 1999 márciusa és 2000 júniusa között törtek be bevásárlóközpontokban található kis üzletekbe. A kiszemelt célpontok közt egy pénzváltó is szerepelt. Kaiser a bűncselekményeknél elsősorban a figyelő szerepét töltötte be. Korábban összesen 14 rendbeli lopás miatt emeltek vádat ellene, ezért először hat év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de a Fővárosi Bíróság később ezt hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást írt elő.

A megismételt eljárásban, 2005 júniusában 5 év szabadságvesztést szabtak ki Kaiser Edére és hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, ezt hagyta helyben esetében csütörtökön a Fővárosi Bíróság. A perben Hajdú László - akit korábban szintén a móri ügyben is vádoltak - egy év börtönbüntetést kapott. Kiglics Attilát, aki a móri per koronatanújaként vált ismertté és aki Kaiser Edével korábban több bűncselekményt is elkövetett - 4 év szabadságvesztésre ítélték. A perben összesen 12 vádlott volt, de a jogerős döntés kihirdetésekor mindössze egy vádlott jelent meg a bíróságon, a többieket távollétükben ítélték el.

Kaiser Edét a legutóbb egy héttel ezelőtt ítélték jogerősen börtönbüntetésre, akkor - ugyancsak a Fővárosi Bíróság - két év három hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá egy ausztriai pénzváltóból történt lopás miatt. A bűncselekmény elkövetését korábban azért ismerte be a vádlott, hogy igazolja: nem a móri bankrablásból, hanem ebből a lopásból volt pénze 2002 májusában.