Bajnai törlesztette 10 millió tartozását

Vágólapra másolva!
Kevesebb a megtakarítása és a tartozása is Bajnai Gordon kormányfőnek, derül ki hétfőn nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából. Bajnainak 15 millióval kevesebb a megtakarítása, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon megtakarításai csökkentek - derül ki a miniszterelnök hétfőn nyilvánosságra hozott 2009-ről szóló vagyonnyilatkozatából (amelyet itt olvashat el). A kormányfő továbbra is öt ingatlan tulajdonosa. Ezek közé tartozik egy XII. kerületi ház, valamint egy XXII. kerületi ingatlan és egy tihanyi üdülő fele. Van egy 2006-ban vásárolt BMW-je, a bevallásban szerepelnek bútorok, szőnyegek, illetve festmények.

Tavalyhoz képest csökkentek Bajnai megtakarításai és tartozásai. Tavalyi vagyonnyilatkozata szerint még 140 milliója volt értékpapírban, ez egy év alatt 120 millióra apadt. Kevesebb a megtakarított pénze is: tavalyi nyilatkozata szerint 71,5 millió forint megtakarított pénze volt devizában és forintban, ez 57,4 millióra csökkent.

Nyilatkozata szerint magánszemélyek - tavalyhoz hasonlóan - 13 millió forinttal tartoznak neki, ő viszont törlesztette némi tartozását. Tavaly még 51,6 millió tartozott másoknak, idén ezt 39,6 millióra csökkentette.

Bajnai Gordon - korábbi bevallása szerint - 2006 május végéig több felügyelőbizottságnak is tagja volt, azóta semmi ilyen tisztsége nincs, mindössze egy részvénytársaság 5 százalékos részvényese. A kormányfő a miniszterelnöki fizetését - ami bruttó 1 507 400 forint - a krízisalapba utalja.

A vagyonnyilatkozatok leadási határideje hétfő éjfél. Az MTI szerint hétfő estére minden országgyűlési képviselő leadta a 2009-es vagyonnyilatkozatát a parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságánál. Összesen 381 vagyonnyilatkozatot vártak, mivel két képviselő elhunyt, Lengyel Zoltán lemondott, Toller László körzetében nem tudtak új képviselő választani, Horn Gyula pedig már tavaly sem adott le bevallást.

A titkárság közölte azt is, hogy az egyéb közhatalmat gyakorló és magas közjogi tisztséget betöltő tisztségviselők már mind leadták a vagyonnyilatkozatukat. Többek között a legfőbb ügyész és három helyettese, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács többi tagja, valamint az MNB felügyelőbizottsága elnöke és tagjai is leadták nyilatkozatukat.

A képviselők és a tisztségviselők saját vagyonnyilatkozatai nyilvánosak: ezek keddtől tekinthetők meg az Országgyűlés honlapján. A legfontosabb információkat megtalálhatja az [origo]-n is.