A rock zászlajától a lottósorsolásig - a Jobbik egyéni jelöltjei

Vágólapra másolva!
Az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus egyik kidolgozója és Eros Ramazzotti egykori tolmácsa is a Jobbik egyéni jelöltjeként indul az áprilisi választáson. Többen érdekes utat jártak be, mire a jelöltek közé kerültek. A Jobbik arca lesz egy, az első Gyurcsány-kormánynak is dolgozó minisztériumi tanácsos is.
Vágólapra másolva!

"A rockzene zászlaja után, most a nemzet lobogóját kell magasra emelni, számomra mindkettő egy életre szóló küldetés" - mondta az [origo]-nak Gőbl Gábor, a Jobbik 176 egyéni képviselőjelöltjének egyike, aki Sopronban próbál mandátumot szerezni. Gőbl korábban volt a Soproni Postás női kosárlabdacsapatának és a Matáv Sopron élvonalbeli labdarúgócsapatának a menedzsere is, de igazi hivatása a zene, ő a Moby Dick nevű metálegyüttes basszusgitárosa. Képviselővé választása esetén is folytatná zenei pályafutását, "hiszem, hogy mindkét tevékenység összeilleszthető egymással" - mondta.

A Jobbik 176 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje közül korábban 37-en voltak tagjai a MIÉP-nek, 11-en a Fidesznek és 8-an az MDF-nek. Tizennégy jelölt nő, akiknek aránya Baranyában a legnagyobb (hét jelöltből három nő). A legidősebb és a legfiatalabb jelölt között 54 év a korkülönbség.

"Tapasztalataim elképesztőek voltak"

A legidősebb jelölt a 76 éves Rozgonyi Ernő. A gárdonyi körzetben induló Rozgonyi nevéhez fűződik a Kádár-korszak gazdasági reformjának szánt 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus építőipari és lakáspolitikai részének kidolgozása. "Diplomamunkámban a tervgazdaság kritikáját írtam le, amit a pénzügyminiszter helyettese olvasott el, és azt mondta: szüksége van rám" - állította az [origo]-nak. Rozgonyi szerint "a gazdasági mechanizmus befullasztása után provokátorok hazugságai miatt őrizetbe vettek, végül a Legfelsőbb Bíróság mentett fel".

Rozgonyi annak ellenére, hogy állítása szerint gyakran kritizálta a pártállamot - azért maradhatott a Pénzügyminisztériumnál, mert szakmailag sokkal jobb volt munkatársainál, és Faluvégi Lajos miniszter ragaszkodott hozzá. 1984-ben kellett távoznia, mert "Madarasi Attila államtitkár leantiszemitázta".

Később, 1992-ben a kincstári vagyonkezelő gazdasági igazgatójává nevezték ki. "Itteni tapasztalataim elképesztőek voltak, mindenki csalt, lopott, a felsővezetők tudtával. Volt, hogy bejött egy pasas, bemutatkozott és azt mondta: ha nem hagyom abba a vizsgálódást, akkor a nyílt utcán fogjuk lepuffantani" - mesélte az 1998 és 2002 között a MIÉP frakciójában országgyűlési képviselőként is dolgozó Rozgonyi.

Szocialista kormány minisztériumában dolgozott - igaz, már a rendszerváltás után - a Jobbik gazdasági kabinetjének vezetője, Lenhardt Balázs is. Lenhardt 2000-ben, a Fidesz-kormány idején került a Gazdasági Minisztériumhoz, ahol tanácsosként dolgozott 2006-ig. Jelenleg az OTP Bank központi fiókjának EU-specialistája.

Képviselőként is stoppolna

A legfiatalabb jelöltek között több 22-23 éves is található. "Stoppolással már eljutottam Szlovákiába, Boszniába, Horvátországba és Olaszországba is, de szarvasi lakhelyem és a pécsi egyetem között is rendszeresen stoppal közlekedtem" - mondta magáról a 23 éves Samu Tamás Gergő, a Jobbik szarvasi jelöltje, akinek saját bevallása szerint a stoppolás a hobbija. Azt állította, hogy képviselővé választása esetén is szívesen stoppolna külföldi nyaralásain.

A Jobbik fiatal jelöltjei közül többen is fontos pozíciót töltöttek be felsőoktatási intézményük hallgatói önkormányzataiban (HÖK). Szávay István kiskőrösi jelölt az ELTE bölcsészkari, a Budapesten induló Staudt Gábor az ELTE jogi tanszékének HÖK-elnöke volt. A szintén Budapesten induló Silhavy Máté 2009 júniusáig a BTK hallgatói önkormányzatának alelnöke volt.

Aki Amanda Learrel egyszerre lett olasz

Gőblön kívül van zenei múltja a Budapesten induló Gönczöl Andrásnak is, aki táncdalénekesként dolgozott Magyarországon, majd 1974-ben olasz felesége miatt Olaszországba költözött, ahol évekig Lombardia idegenforgalmi sajtófőnöke volt. Az olasz állampolgárságot 1980-ban kapta meg, a parlament speciális döntésének köszönhetően. "Abban az időben évente csak 2-3 ember kapott állampolgárságot, ráadásul Amanda Lear ugyanazon az ülésen jutott hozzá olasz állampolgárságához" - mondta Gönczöl az [origo]-nak. Az 1980-as évek végén Magyarországra visszatérő Gönczöl - akinek gyerekei a mai napig Olaszországban élnek - tolmácsként is dolgozott, többek között Eros Ramazzotti énekesnek is fordított. A később az UTE és a BVSC sajtószóvivőjeként, valamint a Bagoly TV szerkesztőjeként dolgozott.

Balassa Péter, a Haladás labdarúgócsapatának egykori csapatkapitánya Szombathelyen indul. A 2008-2009-es szezont követően vonult vissza a profi labdarúgástól, ráadásul karrierje legnagyobb sikerét aratva, harmadik helyen végzett a bajnokságban.

Forrás: nyugat.hu/Mészáros Zsolt
Balassa Péter (balra), a Haladás korábbi csapatkapitánya (forrás: nyugat.hu/Mészáros Zsolt)

A Jobbik egri jelöltje, Sneider Tamás az 1990-es évek elején a Nemzeti Ifjak Egyesületének elnöke volt. Egy tavaly szeptemberi sajtótájékoztatón Pál György egri szocialista képviselő azt állította, hogy Sneider a korai kilencvenes évek szkinhedmozgalmának vezetője volt, és akkor a "Roy" mozgalmi néven ismerték. Pál idézett egy az Élet és Irodalomban ismertetett, 1992. január 3-án vádiratból, amely szerint Sneidert akkor azzal vádoltak, hogy másokkal együtt megvertek egy cigány férfit. Sneidert nem sikerült elérnünk.

Huzamosabb ideig élt külföldön a tiszavasvári jelölt, Császár József is, aki az 1980-as évek első felében Csehszlovákiában és az NDK-ban dolgozott, többek között festő-mázolóként egy atomerőműnél. Kristó Gabriella hódmezővásárhelyi jelölt Spanyolországban élt 10 éven keresztül, ahol egy cég chilei, namíbiai, dél-afrikai, vietnami és portugál befektetéseit kezelte. Kocsis Zsolt hajdúszoboszlói jelölt pedig, a Jobbik honlapja szerint a francia idegenlégióban szolgált, de Kocsis kérdésünkre nem kívánt részleteket elárulni erről.

A Jobbik jelöltlistáján két külföldi hangzású név található. Budapest 12. választókerületének jelöltje Kassab Adonis, akinek szír és magyar felmenői is vannak. A 27 éves férfi 14 évet élt Szíriában. A főváros 18. választókerületében induló Martinez Gábornak pedig az apja spanyol. A 37 éves férfi tinédzseréveit Párizsban töltötte, jelenleg a Jobbik hírleveleinek szerkesztője és a Paparazzi együttes gitárosa.

A lottó átalakítása is egy jobbikos képviselőjelölt nevéhez fűződik. Pősze Lajos budapesti jelölt az 1990-es választásokkor még az MDF kampányfőnöke volt. 1991 és 1994 között a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatójaként dolgozott, a lottóban regnálása alatt fejezték be a rendszeres tárgynyeremény-sorsolásokat és vezetették be a teljes halmozódást.