Vádat emeltek az álfegyveres miskolci rabló ellen

Vágólapra másolva!
Hiteltörlesztéséhez rabolt bankot egy miskolci férfi, aki egy fegyvernek látszó kerti szerszámmal ment a bankba. Most fegyveres rablás miatt emeltek ellene vádat.
Vágólapra másolva!

Fegyveresen elkövetett rablás miatt emeltek vádat egy 54 éves miskolci munkanélküli férfi ellen, aki szeptember közepén rabolt ki egy miskolci pénzintézetet, mert már nem tudta törleszteni a személyi hitelét.

A vádlott egy ültetéshez használt, fémből készült dugványozóból fabrikált "fegyvert". Az eszközt fekete szigetelőszalaggal körbetekerte, hungarocelldarabkákat is ragasztott rá, hogy jobban hasonlítson egy pisztolyhoz - mondta a rablásról Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője. A férfi egy elemlámpából robbanószerkezetnek tűnő eszközt is készített. Az álfegyverekkel a bankban megfenyegette a banki alkalmazottakat, és a megszerzett 387 ezer forinttal elmenekült. A rablót pár utcával odébb elfogták, és beismerte tettét.

Ha bebizonyosodik a bűnössége, 10-től 15 évig terjedő fegyházbüntetést is kaphat. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.