Vágólapra másolva!
Újabb utat kellett lezárni az áradás miatt Borsodban vasárnap este. Kelet-Magyarországon folyamatosan romlik az árvízhelyzet, újabb embereket kellett kitelepíteni. Egy tiszaeszlári vályogház átnedvesedett fala kidőlt, az épület lakhatatlan.
Vágólapra másolva!

Kidőlt egy vályogház átnedvesedett fala vasárnap Tiszaeszláron. A lakhatatlanná vált épületből egy embert kellett kiköltöztetni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete. Az ingatlan idős tulajdonosának elhelyezéséről a helyi polgármesteri hivatal gondoskodik. Ez már a második ilyen eset vasárnap Szabolcsban: Újfehértón egy háromtagú családot kellett kiköltöztetni, mert házuk belvíz miatt átnedvesedett falai kidőltek.

A hirtelen jött olvadás és az újra csapadékosra forduló időjárás miatt tovább romlott a belvízhelyzet az Alsó-Tisza vidékén, ahol az elöntött terület nagysága megközelíti a 800 négyzetkilométert - közölte a regionális vízügyi igazgatóság ügyeletvezetője vasárnap. Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén 797,5 négyzetkilométert borít belvíz, ebből 263 négyzetkilométer vetés, 238,5 pedig szántó.

Újabb utat zártak le az árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: vasárnap estétől nem járható a Komjáti-Tornaszentandrás közötti út egy szakasza - közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete. Az utat a Bódva áradása miatt zárták le a forgalom elöl. Már korábban bejelentették, hogy a Sajó áradása miatt a Putnok és Borsodbóta, valamint a Kesznyéten és Sajóörös közötti út egy-egy szakasza vált járhatatlanná. Az áradó folyó úgyszintén elöntötte a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő utat, és a Muhiról, a körömi révhez vezető utat.

Muhi és Köröm között ezért a komp sem közlekedik, miként Ároktő és Tiszacsege között a tiszai komp sem. Ároktőnél az átkelőhöz vezető út sem járható. Ugyancsak teljes útzárat rendeltek el még szombat délután Tardona és Dédestapolcsány között, mivel az utat elöntötte a Tardona-patak felduzzadt vize.

A Felső-Tisza folyóinak vízszintjei a szombaton lehullott harminc milliméter csapadék miatt folyamatosan emelkednek - közölte a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese vasárnap. Kató Sándor szerint az intenzív csapadék miatt árhullám indult el a térség folyóin: a Lónyay-főcsatornán másodfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe, és délelőtt a Tisza Vásárosnamény alatti szakaszain is mindenhol készültség elrendelésére készült a vízügyi igazgatóság. A Krasznán a jelenlegi elsőfokú készültséget másodfokúra emelték, és hasonló intézkedés várható a Túron és a Szamoson is.

Vasárnapra Kelet-Magyarországon romlott a belvízhelyzet is - mondta az [origo]-nak Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Szombaton mintegy 100 helyre vonultak ki a tűzoltók a belvíz miatt, főleg Szabolcsban, Csongrádban és Bács-Kiskun megyében szivattyúzták a vizet lakóházakból.

Másodfokú a készültség van érvényben az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi öblözetében, így a Bodrogközben, a taktaközi, a hevesi és a dél-borsodi területeken is - közölte az igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője vasárnap. Békés megyében szintén egyre rosszabb a helyzet, itt több mint egy négyzetkilométerrel nagyobb a belvízzel elöntött területek nagysága mint a rekordnak számító 1999-es évben.

A belvíz miatt újabb 11 embernek kellett elhagynia az otthonát szombaton - közölte a katasztrófavédelmi szóvivő. A kitelepítések Bács-Kiskun megyében Pálmonostora és Kiskunmajsa településeket, Somogyban Felsőmocsoládot, Hajdú-Bihar megyében pedig Hajdúhadházat érintették. A 11 újonnan kitelepített emberből vasárnapra ketten térhettek vissza otthonukba.

Újfehértón közben továbbra is kritikus a belvízhelyzet - mondta Töttős Györgyi. Itt harmadfokú belvízvédelmi készültség van, a településen 4 utcát lezártak a forgalom elől, és folyamatosan szivattyúznak. Vasárnap egy középkorú asszonynak, valamint nyolcéves és tizennégy éves fiának is el kellett hagynia otthonát, miután vályogházuk falát eláztatta a víz. Velük együtt már heten kényszerültek lakásaikat hátrahagyni a belvíz miatt a szabolcsi kisvárosban (az újfehértói állapotokról itt olvashat bővebben).