Egy még pénzügyminiszterként írt levélben arra panaszkodott Oszkó Péter a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi államtitkárának, hogy az állam túlságosan is kiszolgáltatott helyzetben van a különböző védőoltásokat gyártó Omninvest nevű céggel szemben - írja a Magyar Nemzet a birtokába került levélre hivatkozva. Oszkó a lap szerint azt írta a levélben, hogy a cég tulajdonosi viszonyai átláthatatlanok, az ártárgyalások során pedig összevissza érvelt.
Oszkó a lap szerint a 2009-es levélben kifogásolta a cég által gyártott oltóanyag árát és nem értette azt sem, mire fel a 1,5 milliárdos finanszírozási igény, mikor korábban erről nem volt szó. Az a lap cikkéből nem derül ki egyértelműen, hogy ez a finanszírozási igény mire vonatkozott, de az Oszkónak tulajdonított levél szerint az összeg a céggel folytatott korábbi tárgyalások alapján érthetetlen.
Az Omninvest 2006-ban 2 milliárd forintos állami támogatást kapott különböző oltóanyagok kifejlesztésére és gyártására. A Nemzetgazdasági Minisztérium ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel a kormány szerint hűtlen kezelés gyanúja merült fel a cégnek nyújtott támogatásnál.