Idős nőt támadott meg három tizenéves fiú Miskolcon

Vágólapra másolva!
Egy 13, egy 15 és egy 19 éves fiú próbált kirabolni egy idős nőt Miskolcon, de az asszony a földön fekve is belekapaszkodott a táskába. A helyi járókelők futamították meg a támadókat, akiket a rendőrség elkapott.
Vágólapra másolva!

Egy gyerek, egy fiatalkorú és egy 19 éves fiatal akart kirabolni egy 70 éves nőt Miskolcon, közterületen; a járókelők megfutamították a támadókat, a rendőrség pedig elfogta mindhármukat - közölte a Borsod megyei főkapitányság.

Egyedné Novodonszki Éva szóvivő közölte: az eddigi információk szerint Miskolc egyik áruháza előtt, szerdán a kora délutáni órákban támadták meg hárman az asszonyt, akinek táskáját akarta megszerezni a 13, 15 és 19 éves fiatal.

Az egyik támadók megragadta a táskát, és olyan erővel rántotta meg, hogy a nő elesett. A rablók ezután is húzták a táskát, de az asszony belekapaszkodott, így nem tudták megszerezni. Amikor két járókelő a sértett segítségére sietett, a fiúk elfutottak. Az asszony könnyebben megsérült.

A rendőrök a pontos személyleírás alapján a közelben elfogták a 13 éves miskolci, a 15 éves megyaszói és a 19 éves felsőzsolcai fiatalt. Ellenük csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indítottak eljárást. A két idősebbet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra, a 13 éves fiút pedig visszavitték a gyermekvédelmi intézetbe.