Rövid idő alatt elfogtak egy börtönből megszökő rabot

Vágólapra másolva!
Szökni próbált egy rab a Budapesti Fegyház és Börtönből, amikor az egyik épületből a másikba vezették át. A rab kijutott ugyan az utcára, de az őrök utólérték és elfogták.
Vágólapra másolva!

Megszökött egy rab a Budapesti Fegyház és Börtönből péntek délután, de a büntetés-végrehajtás munkatársai tíz perc alatt el is fogták - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája az MTI-vel. A közlemény szerint a fogvatartottat az intézet két objektuma között kísérték át, amikor "kivonta magát az őrizet és felügyelet alól", a testi épségét veszélyeztetve átjutott a műszaki akadályokon, és kijutott az utcára. Az őrök azonnal üldözőbe vették, és elfogták. A BVOP megkezdte az eset körülményeinek kivizsgálását, az intézet parancsnoka feljelentést tett a fogvatartott ellen, akit többek közt rablás, lopás és testi sértés miatt ítéltek jogerősen fegyházbüntetésre.