A közös történelmi sérelmek állandó felemlegetése sehová sem vezet, a nemzeti érzelmek félresöprése azonban több, mint tévedés - írta az erdélyi Krónika című lap, amely csütörtöki számában vezércikket közölt a román nemzeti ünnep megünneplése körüli magyarországi vitáról.
A Budapesti Román Kulturális Intézet által szervezett állófogadásnak a budapesti Nemzeti Színház adott volna otthont december elsején. Mivel azonban ez a nap Erdély 1918-as megszállásának napja is, a Jobbik, majd a Fidesz és a KDNP is tiltakozott a rendezvény ellen, amelyet szerintük nem szabad az egyik legfontosabb magyar közintézményben megtartani. Alföldi Róbert, a színház igazgatója szerdán este ezért közleményt adott ki: eszerint a döntése sok magyar érzését sértette, ezért közölte, a rendezvénynek mégsem ad otthont a Nemzeti Színház (erről bővebben itt olvashat).
A történtekről a Krónika csütörtökön azt írta, Budapesten ismét kísért a "Kempinski-koccintásként" elhíresült, nyolc évvel ezelőtt történt rendezvény szelleme. Akkor az akkori magyar és román miniszterelnök - többek között RMDSZ-es politikusok társaságában - együtt ünnepelte december elsején a román nemzeti ünnepet (amely az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés napjáról emlékezik meg - ekkor fogadták el a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal). Nyolc éve több bírálatot kapott Medgyessy Péter miniszterelnök, mert román kollégájával, Adrian Nastaséval koccintott a Kempinski Hotelben. Gál J. Zoltán kormányszóvivő akkor azzal magyarázta a közös pezsgőzést: részvételével Medgyessy azt kívánta jelezni, hogy a magyar kormány politikáját nem a múlt sérelmeire, hanem a jövő lehetőségeire építi. Az ünnepi fogadáson részt vett Kovács László külügyminiszter, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, jelen volt Kelemen Attila és Verestóy Attila RMDSZ-es politikus is.
A Krónika szerint Alföldi Róbert most azt próbálja elhitetni, hogy Erdély elcsatolásának a Nemzeti Színházban való megünneplésével Magyarország és Románia közeledését kívánta szolgálni a kultúra és a művészet segítségével. Holott - írja a vezércikk szerzője - az igazgató ezt inkább azzal segítette volna elő, ha mondjuk színpadra állít egy darabot a bukaresti nemzetiben. Gesztusával azonban csak olajat öntött a tűzre. "Egyszerűen felfoghatatlan, miért gondolják úgy egyesek Romániában vagy az anyaországban - Kempinskin innen és túl -, hogy megalapozhatják a magyar-román megbékélést az effajta behódolással" - áll a cikkben. A közös történelmi sérelmek állandó felemlegetése, a parttalan "trianonozás" és "decemberelsejézés" persze sehová sem vezet, a nemzeti érzelmek félresöprése azonban több, mint tévedés a lap szerint.
A többi romániai magyar lap az MTI szerdai tudósításait tette közzé az esetről. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) cikkének azt a címet adta, hogy "Vihar tört ki egy fogadás miatt". Az MTI tudósítását használta fel a kolozsvári Szabadság, és Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Háromszék is, amely a Magyar Hírlap korábbi cikke alapján, szintén ír a nyolc évvel ezelőtti, Kempinski-szállóban történt közös ünneplésről.
"Trianon nem annyira érdekes"
A román lapok egyelőre nem foglalkoztak a történtekkel, az MTI szerint általában egy-két nappal később reagálnak a magyarországi, román vonatkozású eseményekre. A mértékadó bukaresti napilapok nyomtatott változatában semmit sem írtak az ügyről, csak az internetes kiadásukban vették át a Mediafax román hírügynökség tudósítását, amely viszont az MTI tudósításának fordítása volt.
Az Evenimentul Zilei ennek alapján úgy fogalmaz: a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának döntése vitát, veszekedést robbantott ki a magyar belpolitika porondján. Az újság honlapja Vona Gábor Jobbik-elnök fotóját tette fel az anyaghoz. A Romania libera ugyancsak internetes honlapján közölte az említett hírt ugyanabból a forrásból, ezzel a címmel: A magyar nemzeti színház igazgatóját bírálják, mert a termet bérbe adta a román nemzeti ünnep számára.
Székely István erdélyi politológus azt mondta az [origo]-nak, nem várható, hogy nagyobb visszhangot vagy indulatokat váltanának ki a történtek Romániában. "Szlovákiával ellentétben Románia önbizalomtól dagadó ország, itt Trianon nem annyira érdekes" - fogalmazott. Románia NATO- és EU-integrációja óta a "magyarkérdés, mint veszélyforrás" teljesen lekerült a napirendről, néhány kivételtől eltekintve a politikusok sem beszélnek róla.
Székely szerint legfeljebb az értelmiség egy részét érdekelheti a Nemzeti Színházból kizárt ünnepség, az Erdélyben élő románságot sem fogja érdekelni, ha lesz is némi sajtóvisszhangja. A romániai magyarok érzékenyek a hasonló eseményekre, de - bár "illemszabály, hogy december elsején nem koccintunk" - nagy hullámokat szerinte az ő körükben sem vet majd az eset.
A Jobbik továbbra is leváltatná Alföldit
A Jobbik csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismét Alföldi Róbert menesztését követelték a kormánytól, szerintük ugyanis az igazgató "provokációt" követett el a román ünnepség befogadásának tervével, ezen kívül "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat. A párt szerint Alföldi nem meggyőződésből, hanem pozícióféltésből visszakozott.
Az [origo] az üggyel kapcsolatban megkereste az ünnepséget szervező Budapesti Román Kulturális Intézetet és a nagykövetséget is. Előbbi helyen nem akartak nyilatkozni, a követségen pedig azt mondták, Ireny Comaroschi nagykövet asszony csak később lesz elérhető.