Iszapkatasztrófa: meghalt egy újabb sérült

Vágólapra másolva!
Tízre emelkedett az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma, miután a győri kórházban elhunyt egy idős sérült, aki hetek óta súlyos állapotban volt. A katasztrófa által sújtott térségben a helyi védelmi bizottság közben egy egészségügyi központ felállítását javasolja a környéken a veszélyekről terjedő hírek tisztázására.
Vágólapra másolva!

Győrben meghalt az október elején történt vörösiszap-ömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje. Ő a tizedik áldozata a katasztrófának. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek pénteken elmondta: kevéssel tizenegy óra után halt meg a férfi, akit az október 4-én történt katasztrófa után szállítottak Győrbe. A férfi állapota azóta többször is romlott.

Október 4-én szakadt át az Ajka melletti vörösiszap-tározó fala, és az anyag elöntötte a közeli Kolontár és Devecser több utcáját. A katasztrófában mintegy 150 ember megsérült, és számos lakóépület használhatatlanná vált. A katasztrófáról szóló híreink itt olvashatók.

A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság pénteki ülésén javaslatot tett egy Devecserben felállítandó egészségügyi központ létrehozására a kormánynak a vörösiszap-katasztrófa miatt. Ékes József, az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselője a testületi ülést követően az MTI tudósítójának azt mondta: azért javasolták a központ létrehozását, hogy pontos állapotfelmérés készüljön a vörösiszappal érintett településeken élő emberek egészségügyi állapotáról, és megnyugtató válaszokat kapjanak azokra a "kósza hírekre", amelyek mérgezett talajról, levegőről és rákos megbetegedésekről szólnak.

A képviselő, aki a kármentő bizottság tagja is, kijelentette: a szálló por koncentrátuma a térségben nem haladja meg az egészségügyi határértéket, az ivóvíz nem szennyezett, és mindent megtesznek azért, hogy a térség újra élhető legyen.

Forrás: MTI
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház