Vágólapra másolva!
Újra vádat emelt az ügyészség Kulcsár Attila egykori bróker ellen, akinek ügyében tavasszal új eljárást rendelt el a bíróság - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az ügyészség az új eljárásban is sikkasztással vádolja Kulcsárt.
Vágólapra másolva!

Ismét sikkasztás miatt emelt vádat Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Főügyészség - írja a Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A lap információi szerint a vádhatóság erre vonatkozó, úgynevezett átirata szerint Kulcsár tevékenységének vannak olyan elemei, amelyek csalásra utalnak, ebben az esetben viszont új kiadatási eljárást kell kezdeményezni Ausztriában, mert az ottani hatóságok sikkasztás miatt adták át magyar társszerveiknek a volt brókert, akit 2003 júliusában Bécsben vettek őrizetbe.

A Kulcsár-ügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla május 27-én megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az Fővárosi Bíróság (FB) két évvel ezelőtti, elsőfokú ítéletét. A Fővárosi Ítélőtábla akkor új eljárásra utasította az FB-t a 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében, amelyben 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emelt vádat az ügyészség Kulcsár Attila, a K&H korábbi brókere és társai ellen. (Cikkünk a per során elkövetett hibákról itt olvasható.)

A Kulcsár-ügy az után pattant ki, hogy 2003 júniusában ismeretlenek megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) akkori elnökét. A PSZÁF éppen akkor zárta le egy vizsgálatát, amelyben visszaélésekre bukkant a Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásánál. Az ügyben a K&H Equities brókercég is érintett volt, mert több ügyfele pénzét forgatta szabálytalanul.

Szász megverése után rendőrségi nyomozás indult, amely során képbe került Kulcsár Attila, a K&H Equities egykori brókere, majd az ügy több főszereplője. Bár Kulcsárnak sikerült külföldre szöknie, Bécsben elfogták, majd Magyarországra szállították. Az ügyészség sikkasztásért, pénzmosásért, vesztegetésért és más bűncselekmények elkövetéséért 2005-ben emelt vádat 21 gyanúsítottal szemben.