Hetven törvényt nyújtott be a fél éve működő Orbán-kormány

Vágólapra másolva!
Fél éve működik az Orbán-kormány, amelynek szóvivője szerint eddig elsősorban a gazdaság talpra állításán dolgoztak. Az első hat hónap alatt hetven törvényt terjesztettek a parlament elé, és nyolcvan rendeletet hoztak.
Vágólapra másolva!

Dinamikus döntéshozatal jellemezte a kormány működésének első félévét - mondta Nagy Anna kormányszóvivő, aki szerint az Orbán-kormány eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt. Az első hat hónap intézkedései alapvetően a kormányprogramhoz, illetve a meghirdetett két akciótervhez kapcsolódnak - tette hozzá.

A kormány hétfőn volt féléves, ez idő alatt 80 rendeletet, 131 határozatot hozott, és 70 törvényt terjesztett az országgyűlés elé, amelyből már 44-et el is fogadtak - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy az új országgyűlés eddig 99 új törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el.

Az intézkedések közül megemlítette a társasági adó kulcsának 19-ről 10 százalékra történő csökkentését, a Széchenyi kártya kibővítését, és az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás hatályba lépését. A foglalkoztatás bővítése egy olyan kiemelt cél, amelynek érdekében a kormány sokat tett, és ennek része a közfoglalkoztatás átalakítása is - tette hozzá Nagy Anna.