Luxuskocsikkal is machinált az álomnyaralások miatt elfogott magyar

Thaiföld, Phuket, luxusnyaralás
Vágólapra másolva!
A thaiföldi álomnyaralásokkal elkövetett állítólagos csalás miatt került a hírekbe egy 28 éves magyar informatikus, akit október végén vettek őrizetbe, de az [origo] információi szerint jelentős értékű sikkasztás miatt már korábban is kereste a magyar rendőrség. A károsultak a gyanú szerint luxusautókért fizettek, de a kocsikat azóta sem látták. Egykori főnöke szerint H. Zoltán a legtehetségesebb programozó, akivel valaha találkozott, de rosszra használta az eszét.
Vágólapra másolva!

Soha meg nem érkező luxusautók, soha el nem kezdődő álomnyaralások, átverésekre panaszkodó kollégák bukkannak fel annak a 28 éves magyar férfinak a múltjából, akit október végén fogtak el Thaiföldön csalás gyanújával. A H. Zoltán által elkövetett feltételezett csalássorozat híre bejárta a thai sajtót, egykori ismerősei szerint azonban a thaiföldi ügy a férfi tevékenységének csak a legutolsó állomása volt.

Az [origo] birtokába került, 2010 november elején kelt rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy H.-t már a feltételezett thaiföldi csalások előtt is kereste a magyar rendőrség. Az ügyben 2008-ban kifizetett, de soha meg nem kapott luxusautókról volt szó. A IX. kerületi rendőrségen készült ügyleírás szerint H. Zoltán ellen nyomozás folyik jelentős értékre elkövetett sikkasztás megalapozott gyanúja miatt. Összesen öt ember szerepel a károsultak között. Ők állításuk szerint egyenként 6 000 000, 4 870 000, 3 500 000, 6 900 000, illetve 1 080 000 forintot fizettek ki H.-nak, aki cserébe egy Lexus, egy Audi A6, egy Honda Accord, egy Honda Civic és egy BMW, illetve egy Lexus típusú gépkocsit ígért nekik.

Egyiküknek - áll a dokumentumban - H. azt mondta, hogy kedvező áron tud lízingből, vagy banki hitelügyletből visszavett kocsikat szerezni. Ezeknek - állította a rendőrség szerint - azért alacsonyabb az ára a piaci árnál, mert a kocsikat nem lehet előzetesen megtekinteni, szállítási határidőt is csak hosszabb távra tud vállalni, és a gépkocsi sérüléssel is rendelkezhet. Az ügyletből nem lett semmi a sértettek szerint. Az adásvételi előszerződéseket egyes esetekben H. Zoltán a saját nevében, más esetekben a Smart Vision Kft. ügyvezetőjeként kötötte meg. Ez a cég az Opten céginformációs rendszer adatai szerint ma már nem működik, ugyanis 2007 óta végrehajtási eljárás alatt áll. Idén februárban megtörtént "a cég tagja vagyoni részesedésének lefoglalása".

A dokumentum szerint H.-t a rendőrség kereste a bejelentett lakcímén, de hiába, ezért megállapították, hogy ismeretlen helyen tartózkodik. Az [origo]-nak több ismerőse is azt mondta, tudomása szerint ekkor - 2008 augusztusától - a férfi már Thaiföldön tartózkodott, ahonnan azóta sem tért haza. Ott fogták el októberben, az ORFK megkeresésünkre korábban azt közölte, idegenrendészeti őrizetben van Thaiföldön.

"Hihetetlen aggyal megáldott pasas"

A H. Zoltánhoz kötődő ügyek azért érdekesek, mert minden egykori ismerőse azt állította az [origo]-nak, hogy a férfi kiemelkedő tehetségű programozó. Nem szerzett diplomát, hanem egy debreceni középiskolában tanult informatikát, de már diákként is programozási versenyeket nyert. Miután végzett, rögtön fel is vette egy számítástechnikai cég - mondta az [origo]-nak egy kis informatikai vállalkozás vezetője, aki korábban cégtársa volt H.-nak. A férfi azt kérte, ne írjuk le az ő és a cége nevét, nem szeretné, ha bármelyiket összekapcsolnák H.-val.

"Amikor felköltözött Pestre, és együtt kezdtünk dolgozni, már nagyon jó szakember hírében állt. Tényleg hihetetlen aggyal megáldott pasas" - fogalmazott egykori munkatársa. Azt mondta, másfél évig nem volt semmi baj, később viszont az a benyomás alakult ki benne, hogy már akkor is rendhagyó dolgokat tett. A férfi szerint H. egyszer azt mondta neki, egy céges találkozóra Brüsszelbe kellene utaznia, amit meg is tett, de egykori cégtársa szerint utólag kideült, hogy csak "nyaralt négy napot". "Barátok voltunk, eszembe sem jutott megkérdőjelezni az utazás célját" - mondta.

A férfi szerint akkor döntött úgy, hogy megválik H.-tól, amikor felmerült a gyanú, hogy az egyik ügyfelük már fizetett egy munkáért, amelynek ellenértékével H. nem tudott elszámolni. Mivel H. minden belső programot, jelszót ismert, a cégnél titokban egy hónapig dolgoztak a rendszereik megvédésén, majd felmondták a szerződését. "Nekem ez komoly törés volt, nem is akartam látni többet. Ő meg szó nélkül aláírta a papírokat" - állította a cégvezető, aki szerint a H.-t ezután alkalmazó cégről is furcsa történeteket hallott. Állítása szerint azzal gyanúsították kollégái H.-t, hogy "egy virtuális fejlesztőt talált fel. Az illető soha nem létezett, de Zoltán felvette a fizetését". A H. több ismerőse által is említett cég ma már a cégnyilvántartás szerint nem létezik, egykori vezetőjét nem sikerült elérnünk.

"Szemet szúrt, hogy mindenhonnan eltűnik"

A névtelenséget kérő cégvezető szerint H. "az egyik legjobb programozó, akit valaha látott", csak éppen a munka "könnyebb végét fogja meg". A férfi szerint H.-ra jellemző volt, hogy nehezen hihető történeteket talált ki, ha valaki kérdőre vonta valamiért. A férfi szerint előfordult, hogy H. tartozott egy utazási irodának, majd hosszasan bizonygatta, hogy azért nem tudott időben fizetni, mert összetörte a Wartburgját, és feltekeredett a légzsákja a kormányra. "Melyik Wartburgban van légzsák?" - kérdezte a cégvezető.

Az egykori munkatárs szerint egy korábbi, jól fizető megbízás teljesítése után H. utazgatni kezdett, szerinte ekkor tetszhetett meg neki a gazdagok életmódja, és azután már "szeretett nagy lábon élni". Ennek költségeit pedig egyre nehezebb volt fedeznie. Erről beszélt az [origo]-nak egy informatikusként dolgozó férfi is, aki állítása szerint 2001 óta ismeri H.-t, de csak névtelenül akart nyilatkozni. Ő azt mondta, tudomása szerint H. sokáig a Gellérthegyen bérelt ingatlant, rendszeresen járt Thaiföldre, luxusautót bérelt, de 2007-2008 környékén már nagy összegű adósságokat halmozott fel. Az informatikus szerint ekkoriban többeknek szemet szúrt, hogy "mindenhonnan eltűnik, és mindig előlegeket kér".

Majdnem megszerezte az "évszázad bizniszét"

Az informatikus azt mondta, 2008 nyarán H. többeket azzal keresett meg, hogy tudomást szerzett egy lehetséges nagy összegű megbízásról. A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) ugyanis keresett egy programozó csapatot, amely mozgásanalízises szoftvert fejleszt a számára, és erre a férfi szerint nagy összegeket is szánt. "Ez az évszázad biznisze lehetett volna" - mondta. H.-nak remek kapcsolatai voltak a férfi szerint, mert sikerült megszerveznie egy utazást Finnországba az IIHF-hez.

Azok az ismerősei, akiket bevont a projektbe, az [origo]-nak nyilatkozó informatikus szerint - aki állítása szerint szintén közöttük volt - először szkeptikusak voltak, úgy érezték, túlságosan bonyolult lenne egy ilyen szoftver elkészítése. Eszükbe jutott azonban, hogy egy magyar programozó már kidolgozott hasonlót a fociban, amelyet viszonylag könnyen át lehetne alakítani az IIHF igényeinek megfelelően.

H. vezetésével többen elutaztak Finnországba, és később is rajta keresztül tartották a kapcsolatot a jégkorongszövetséggel - mondta a névtelenséget kérő férfi, aki szerint H. a sportszövetségtől is megpróbált némi előleget kérni, de nem járt sikerrel. A csapat finnországi bemutatója jól sikerült, a megbízásból mégsem lett semmi - az [origo]-nak nyilatkozó informatikus szerint H. 2008 augusztusában ugyanis elhagyta az országot, a munkával pedig végül mást bízott meg a jégkorongszövetség.

"Nyaralni" indult Thaiföldre

H. ekkor elment Thaiföldre a feltételezett csalássorozat miatt még tavaly letartóztatott R. Lászlóval együtt, nyaralni indultak. Az [origo]-nak nyilatkozó informatikus szerint ez összefüggésben állhatott H. luxusautó-ügyeivel. Ezzel egyetértett a H.-val a jégkorongszövetséghez kiutazó ismert feltaláló is. "Hét fejlesztővel öt napot töltöttünk ott, a sportszövetség jól tartott minket" - mondta. Ezután, már hazafelé, a repülőn beszélgetett H.-val, aki azt mondta, el tudja intézni, hogy olcsón lízingelésből visszamaradt autót meg tudjon szerezni. "Én hülye, adtam neki 1 millió 80 ezer forintot" - mondta a férfi a 2008-ban történtekről. Az alku egy Lexus G450-es kocsiról szólt, de a forrás azt állítja, soha nem látta a kocsit.

Később H. többször ígérte neki, hogy visszafizeti a pénzt, sőt, többször állította, hogy már el is utalta, de még nem érkezett meg. "Ekkor már rájöttem, az a típus lehet, aki ha hazudik, rögtön maga is elhiszi." A névtelenséget kérő feltaláló azt mondta, a pénzét soha nem kapta vissza, H. pedig egy idő után eltűnt - telefonon nem lehetett elérni, a bérelt lakását feladta. Ekkor feljelentést tett a rendőrségen, ott tudta meg, hogy a gyanú szerint másokat is megkárosított az akkor már feltehetően Thaiföldön tartózkodó férfi. "Szerintem az én pénzemből vette meg a thaiföldi repülőjegyét" - fogalmazott.

Az ORFK több mint egy hete ismételt megkereséseinkre nem közölte, milyen ügyekben, és pontosan mivel gyanúsítják H. Zoltánt. A rendőrség sajtóreferense minden alkalommal türelmet kért a válaszhoz, ami eddig nem érkezett meg. H. Zoltánt az [origo] több csatornán át is próbálta elérni. A birtokunkba került dokumentumokon, illetve a cégjegyzékben szereplő lakcímein hiába érdeklődtünk utána telefonon, a vele egy házban lakók állításuk szerint nem ismerték. Az [origo]-nak nyilatkozó egyik forrás szerint H.-nak egyelőre nincs ügyvédje. A thaiföldi magyar konzult és a rendőrségi dokumentumon szereplő, védőként megjelölt ügyvédet pedig nem tudtuk utolérni telefonszámukon többszöri próbálkozásra sem.