A sorompót áttörve hajtott a vonat alá egy autós Szabolcsban

baleset, személyautó és vonat ütközött Nyíregyházánál
Vágólapra másolva!
A félsorompót átszakítva hajtott az érkező vonat elé egy autós Nyíregyháza közelében hétfőn. A kocsit a vonat maga alá gyűrte, és több száz méteren át tolta, a sofőr a helyszínen meghalt. A műszaki mentés idejére a Budapest-Záhony vonalon állt a közlekedés, de délután 3 órára helyreáll a menetrend.
Vágólapra másolva!

Több száz méteren át tolt maga előtt a gyorsvonat egy vasúti átjáróban elé hajtó gépkocsit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte hétfőn a rendőrség. A jelenlegi adatok szerint az autó a lezárt félsorompót áttörve hajtott a sínekre a Nyíregyházához közeli Sóstóhegyen: a kocsi idős vezetője a helyszínen életét vesztette.

A baleset délelőtt 11 óra után pár perccel történt a Sóstóhegy és Kemecse közötti vasúti átjáróban, ahol a MÁV közleménye szerint jól működött a fény- és a félsorompó is. A személygépkocsi a sorompók tiltó jelzése ellenére hajtott a Záhony felé tartó vonat elé, amely a kocsit elsodorta, és maga alá gyűrte.

A roncsok annyira begyűrődtek a mozdony alá, hogy először azt sem lehetett megállapítani, a sofőr egyedül utazott-e - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség. A roncsok eltakarítása után végül kiderült, hogy a 79 éves férfi egyedül ült a személygépkocsiban - áll a helyszínelés befejezése után kiadott , második rendőri közleményben.

A rendőrség szerint a baleset miatt a Záhony-Nyíregyháza vasútvonalon egy időre leállt a forgalom. Nem sokkal később a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte, hogy a szakaszon mindkét vágányt elzárta a baleset, ezért a vasúttársaság vonatpótló buszokat rendelt a helyszínre.

A forgalom csak a rendőrségi helyszínelés, valamint a balesetet szenvedő vonat elvontatása után tudott újra megindulni, ezért az erre közlekedő vonatok utasainak pótlóbuszokra kellett szállniuk, és 30-40 perc késésre kellett számítaniuk. A rendőrség 13 óra 46 perckor fejezte be a helyszínelést,és ekkorra a szerelvényt is elvontatták, így mind a két vágány felszabadult. A menetrendszerű közlekedés 15 óra körül állhat helyre a vonalon - közölte a Mávinform.

Forrás: MTI/Taipusz Attila
Tűzoltók dolgoznak a vonat alá gyűrt kocsinál