Börtönt kaptak a rendőrségi házkutatást eljátszó zsarolók

Vágólapra másolva!
Rendőrségi házkutatást színlelve zsarolt meg egy banda egy olyan férfit, aki ellen korábban kábítószerrel visszaélés miatt már folyt eljárás. A magát rendőröknek kiadó csoport tagjai két-három év börtönbüntetést kaptak első fokon, de fellebbeztek az ítélet ellen.
Vágólapra másolva!

Egyenként két-három évnyi börtönbüntetésre ítélte első fokon a Pest Megyei Bíróság hétfőn azt a négy vádlottat, akik - részben társtettesként - rendőri intézkedést színlelve milliókat akartak kicsikarni áldozatuktól korábbi drogügye miatt - közölte Kende Katalin, a bíróság szóvivője.

T. Róbert és társai ellen hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás kísérlete miatt indult eljárás 2008 januárjában. Az ügy befejezését késleltette, hogy hol az egyik, hol a másik vádlott nem jelent meg a tárgyalásokon; a negyedrendű vádlott jelenleg is Thaiföldön tartózkodik, így őt távollétében ítélték el.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, T. Róbert 2007 tavaszán bujtotta fel társait, hogy színleljék azt, hogy rendőrük, és tegyenek úgy, mintha intézkednének a sértettnél, akivel szemben korábban kábítószerrel visszaélés miatt folyt büntetőeljárás. A Pilisszentlászlón lezajlott akció során a vádlottak a korábbi kábítószeres ügyre hivatkozva házkutatást tartottak a sértettnél, akit azzal fenyegettek: ha nem ad nekik 3 millió forintot, akkor "bármit" el tudnak rejteni a lakásában, s emiatt évekre rács mögé juthat.

A Pest Megyei Bíróság hétfői, elsőfokú ítéletében T. Róbertet felbujtóként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt 2 év, a másodrendű vádlottat 3 év, a harmad- és a negyedrendű vádlottat egyenként 2 év 6 hónap börtönnel sújtotta. Az ítélet szerint a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott társtettesként követte el a bűncselekményt. A felbujtó tagad, tettestársai részben beismerték bűnösségüket. Valamennyien fellebbeztek - közölte a bíróság szóvivője.