Új eljárás indul a fegyverrel hadonászó egykori politikus ügyében

Vágólapra másolva!
Új eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság abban az ügyben, amelyben Vadász János egykori szocialista politikust lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják. Első fokon felfüggesztett börtönre ítélték Vadászt, amiért fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt, a másodfokú bíróság szerint azonban az eset annyira gyengén lett felderítve, hogy felülvizsgálatra alkalmatlan.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte az első fokon kiszabott ítéletet, és új eljárást írt elő a Fővárosi Bíróság pénteken a Vadász János egykori szocialista politikus ellen lőfegyverrel való visszaélés bűntett miatt indult perben. A másodfokon eljáró bíróság a végzésében kimondta: ez az ügy olyan mértékben felderítetlen - maga a közlekedési szituáció okozta konfliktus is tisztázatlan -, hogy az felülvizsgálatra alkalmatlan.

Az első fokon eljáró bíróság tavaly decemberben hozott ítéletében százezer forint pénzbüntetésre és felfüggesztett szabadságvesztésre büntette Vadászt, de 45 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a korábbi politikussal összetűzésbe került biciklis futárt is. Az ítélet ellen mindketten fellebbeztek, így került az ügy másodfokra.

A per előzménye, hogy Vadász 2007 nyarán Budapesten, az Andrássy úton nézeteltérésbe keveredett egy biciklis futárral, majd előkapta kocsijából kis kaliberű forgópisztolyát, és azzal hadonászva fenyegette a kerékpárost. Vadász az eset után nem sokkal önként jelentkezett a rendőrségen.

Az elsőfokú ítélet szerint Vadásznak volt engedélye ugyan önvédelmi maroklőfegyverre, de arra a fegyvertípusra, amellyel a biciklist fenyegette, nem. A Medgyessy-kormányban államtitkári posztot is betöltő korábbi politikus az eljárás során lényegébe nem vitatta, hogy tényleg azt tette, ami a vádiratban szerepel. Bűnösségét viszont tagadta, azzal védekezett, hogy tévedésben volt a fegyver jellegét illetően, nem tudta ugyanis, hogy jogszabályváltozás folytán engedélykötelessé vált a kis kaliberű forgópisztolya. A bíróság ezt a védekezés nem fogadta el.

Az incidens másik szereplője, a biciklis első fokon azért kapott 45 ezer forint pénzbüntetést, mert a vita során egyszer ököllel Vadász autójára ütött, és ezzel szakértői vélemények szerint csaknem 400 ezer forintos kárt okozott a kocsiban.