Titkolózás miatt perli a Paksi Atomerőművet egy civil szervezet

Vágólapra másolva!
Az atomerőmű tervezett bővítéséről kért - általa közérdekűnek tartott - információkat az Energia Klub nevű civil szervezet a Paksi Atomerőműtől, kérését azonban elutasították. A civil szervezet bíróság elé viszi az ügyet.
Vágólapra másolva!

Bepereli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub nevű civil szervezet, mert az nem adta ki az atomerőmű bővítésével foglalkozó, úgynevezett Teller-projekt adatait - áll az Energia Klub csütörtöki közleményében. Az Energia Klub a bővítésre rábólintó, 2009-es parlamenti döntést megelőzően lefolytatott Teller-projekt egyes adatait - elsősorban a projekt költségeire vonatkozó információkat, illetve a projekt keretében kötött szerződéseket - kérte a Paksi Atomerőműtől, mivel azok a civil szervezet szerint közérdekű információknak minősülnek.

Az Energia Klub közleménye szerint az atomerőmű megtagadta a kért információk kiadását, mivel álláspontja szerint a "Paksi Atomerőmű Zrt. nem a Magyar Állam tulajdonában van", így nem érintik az adatvédelmi és az államháztartási törvény vonatkozó előírásai. Az Energia Klub viszont azon az állásponton van, hogy az atomerőmű tervezett bővítésével kapcsolatos adatok a nyilvánosságra tartoznak. A kérdés tisztázása a bíróságra vár - áll a közleményben.