Milliós kártérítést ítéltek Almássy Kornélnak az adatgyűjtési ügyben

Vágólapra másolva!
Közel másfél millió forintos kártérítésre kötelezte a bíróság Dávid Ibolya korábbi MDF-elnököt és pártját abban a kártérítési perben, amelyet Almássy Kornél korábbi képviselő indított jó hírnevének megsértése miatt. Az úgynevezett adatgyűjtési botrány perében hozott elsőfokú ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Első fokon pert nyert az MDF és a párt korábbi elnöke, Dávid Ibolya ellen Almássy Kornél korábbi MDF-es országgyűlési képviselő. Dávid Ibolyának és a pártnak a nem jogerős ítélet szerint 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt - közölte Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője hétfőn.

A per az után indult, hogy Dávid Ibolya az MDF-ben zajló tisztújítás idején, 2008. szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón megvádolta Almássyt. A pártelnök felmutatott egy CD-t, amely hangfelvételt tartalmazott arról, hogy őt meg akarják figyeltetni, majd bűncselekmény elkövetésére és Almássy Kornél személyére utalt, és azt mondta: "méltatlan ember" egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket maga igénybe vesz vagy támogat.

2008-ban Almássy Kornél is elindult az MDF elnöki posztjáért Dávid Ibolyával szemben. Almássy Kornéllal kapcsolatban akkor a párt internetes oldalán is jelentek meg nyilatkozatok, illetve Dávid Ibolya a Népszabadságnak is beszélt ellenfeléről.

A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal Dávid Ibolya és az MDF olyan hamis látszatot keltettek, hogy a pártelnöki poszt megszerzése érdekében Almássy megbízást adott Dávid Ibolyával kapcsolatos adatgyűjtésre. Ezek a kijelentések azonban alaptalanok voltak. A bíróság a kártérítés kiszabása mellett Dávid Ibolyát és a pártot eltiltotta a további jogsértéstől, az internetes oldalukon pedig a sajnálkozásukat kifejező közleményt kell elhelyezniük - mondta Futó Barnabás.

Az ügy alapjául szolgáló lehallgatási botránnyal összefüggésben több más személyiségi jogi per is tart még, amelyeket a botránnyal összefüggésbe hozott UD Zrt. indított.