Triatlonversenyző volt a Nagymező utcában halálra késelt férfi

Vágólapra másolva!
Meghalt egy férfi, akit vasárnapra virradó éjjel találtak megkéselve Pesten a Nagymező utcában. A férfi a rendőrség szerint ecuadori állampolgár, a Nemzetközi Triatlon Szövetség vasárnap megerősítette, hogy az egyik amatőr versenyző volt.
Vágólapra másolva!

Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hivatalos honlapján. A BRFK sajtóosztálya az [origo] megkeresésére elmondta, hogy a férfi ecuadori állampolgár volt, de arról nem tudtak felvilágosítást adni, hogy triatlonversenyző volt-e. Az MTI korában azt közölte, hogy a férfi a Budapesten megrendezett triatlon világbajnoki sorozat döntőjének résztvevője volt.

A Nemzetközi Triatlonszövetség vasárnap megerősítette, hogy az áldozat az egyik versenyző volt, az amatőr, úgynevezett Age Group kategóriában indult, a 45-49 évesek kategóriájában. Azt, hogy ecuadori volt, ők nem erősítették meg.

A rajtlista alapján egyetlen 48 éves ecuadori versenyző vett részt a budapesti triatlon-világbajnokság Age Group Sprint elnevezésű amatőr viadalán: John White Warwick.

A rendőrséget vasárnap hajnali 2 óra 10 perc körül riasztották a VI. kerületi Nagymező utcába, ahol egy vérző férfi feküdt a járdán. A férfit többször megszúrták ismeretlenek, állapota életveszélyes volt. Az áldozat a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. A BRFK emberölés miatt nyomoz. A rendőrség korábbi közlésével ellentétben az áldozat nem 38, hanem 48 éves volt.