Előzetesbe helyezné az ügyészség a korábbi MNV-vezért

Vágólapra másolva!
Kezdeményezi az ügyészség Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnökének, és Cs Zsolt egykori értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását. Mindkettejüket a sukorói telekcsere ügyében folyó nyomozás miatt vették őrizetbe hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezi Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi igazgatója és Császy Zsolt, az MNV korábbi értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását - közölte a főügyészség. A két korábbi cégvezetőt kedden vették őrizetbe a Sukoró-üggyel összefüggésben, Tátrai vallomást is tett, de tagadta bűnösségét. A bíróság szerdán dönt az előzetes letartóztatásról kérdésben.

Ebben az ügyben a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz tavaly április óta. Az ügy középpontjában sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok 2008-as cseréje áll. A földcserék a sukorói kaszinóberuházást készítették elő. A beruházás megkezdése előtt a befektetők megbízottja több Pest megyei telket cserélt el az MNV-vel a sukorói telkekre, de az ügyészség szerint nem volt pontos a telkek értékbecslése, ami több százmilliós kárt okozhatott az államnak.

A vagyonkezelő korábbi vezetőinek letartóztatásáról bővebben ebben a cikkben olvashat. A Sukoró-ügyről szóló cikkeinket itt találja meg.