Elhunyt Kulcsár Kálmán volt igazságügy-miniszter

Vágólapra másolva!
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus, aki a rendszerváltás előtt két évig igazságügy-miniszter, az Antall-kormány idején pedig Magyarország kanadai nagykövete volt.
Vágólapra másolva!

Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus. Kulcsár az 1956-os forradalom idején a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának tagja volt, majd pár év állástalanság után az MTA jogtudományi intézetében kapott kutatói státust. Kulcsár Tanított a Pécsi Tudányegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is. 1988. május 29. és 1990. május 22. között Magyarország igazságügy-minisztere volt. Miniszterként megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, elrendelte 1945-ig visszamenőleg az összes politikai per felülvizsgálatát. Kezdeményezte az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, az egyházak önállóságának visszaállítását.

Az Antall-kormány idején Magyarország kanadai nagykövete volt. Kulcsár Kálmán több mint 300 szakpublikációt, 25 könyvet írt, számtalan gyűjteményes munkát szerkesztett. A Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.